2008. december 31., szerda

Tejfölös gombás csirke szárny

Hozzávalók: 1 kg csirke szárny, 1/2 l tejföl gomba, 1 cs. sült csirke fűszersó, 1-2 ek. olaj, 1-2 dl víz fokhagyma, só.

Elkészítés:
Előveszünk egy tiszta tepsit, beleöntjük a vizet. A csirke szárnyakat enyhén megsózzuk, ezután beletesszük a tepsibe, megszórjuk fűszersóval és a passzírozott foghagymát, rákenjük a tetejére. A tepsit lefóliázzuk és betesszük sütni a húst. Ha már megpuhult a hús levesszük a fóliát róla, bekenjük tejföllel és szelünk rá gombaszeleteket. Ezt kb 5-6 percig süssük még, ezután tálaljuk.

Pozsonyi kifli

Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 2 dkg élesztő, 25 dkg vaj, 2 dl cukor, 2 db tojássárgája, 2 dl tejföl, só,
Töltelékhez: 20 dkg darált dió vagy mák, 20 dkg cukor, fél citrom leve.

Elkészítése: A vajat a cukorral és a tojás sárgájával kikeverjük, s közben az élesztőt is belemorzsoljuk, illetve a tejfölt is hozzáadjuk. A végén beleszórjuk a lisztet, és jól összegyúrjuk a tésztát. Kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztát. A kiszaggatott tésztába tesszük majd a tölteléket úgy, hogy a szélére nem teszünk, mert ott nyomkodjuk össze a tésztát. A töltött kiflik tetejét megkenjük felvert tojással, és tepsibe tesszük. Kicsit pihentessük a tésztát, majd rakjuk be 200 fokos sütőbe 25 percre. A töltelék lehet bele dió, mák, ízlés szerint válogathatjuk.

2008. december 29., hétfő

Fokhagymás krumpligaluska

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 25 dkg liszt, 1 tojás, 4 ek. olaj, 1 púpozott tk. só, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor, 3 dl tejföl.

A meghámozott burgonyát durvára reszeljük. A tojást felverjük, hozzáadjuk a burgonyát, az olajat, az összetört fokhagymát és a lisztet. Ha nagyon kemény a tészta, kevés vízzel lazítsuk. Forró, sóval ízesített vízbe szaggatjuk, és puhára főzzük. A tejfölbe belekeverjük a felaprított kaprot. A tésztát leszűrjük, leöblítjük, majd a tejfölbe forgatjuk.

2008. december 24., szerda

Pulykagombóc tepsiben

Hozzávalók: 60 dkg kicsontozott pulykamell, 2 tojás, 5 dkg füstölt szalonna, 10 dkg gomba, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csokor petrezselyem, 2 dkg vaj, ízlés szerint só és törött fehér bors.

Elkészítés: A pulykamellet ledarálom, jól összedolgozom a felvert tojásokkal, a sóval, a borssal és a finomra vágott petrezselyemzölddel. A masszából formált kis gombócokat zsemlemorzsában meghempergetem, és vajjal jól kikent tepsibe, egymás mellé teszem. A megtisztított gombát felszeletelem és a húsgombócok tetejére szórom. Beborítom a hajszálvékonyra szeletelt füstölt szalonnával, aláöntök egy pohár vizet, és előmelegített, forró sütőben addig sütöm a befedett ételt, amíg a tetején lévő szalonnából ropogós pörc nem lesz. Ez kb. 30 perc. Az alufóliát levéve pár percig pirítom. Salátával és sült burgonyával, gombamártással és párolt vajas zöldséggel kínálom.

Vendégváró sós kifli

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 2 db tojás, 1 kefir, 1 dl étolaj, 5 dkg élesztő, 1 ráma margarin, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál só, 1 tojás a kenéshez

Először a margarint habosra keverem egy ek. sóval. Azután felfuttatom az élesztőt a tejjel és a cukorral. A lisztet egy tálba mérem és összeállítom a tésztát az élesztővel, kefirrel, olajjal, tojással. Só nem kell bele. Rugalmas pogácsatésztát kapok. Ha szükséges a kefírből többet teszek, vagy tejföllel pótolom. A tésztát 8 egyenlő részre vágom. Egyet tányér nagyságú kerek lappá nyújtok és kiteszem oldalra a nyújtódeszka szélére. Megkenem a sós margarin negyed részével. Egy másik kerek lappal beborítom. Négyfelé vágom, és még minden cikket háromfelé. Szorosan feltekerem, s ritkásan tepsibe teszem. Tojással megkenem. Tetejére tetszés szerint köményt, reszelt sajtot vagy szezámmagot lehet szórni. Egy óra hosszat pihentetem, utána előmelegített sütőbe 200 fokon, 25-30 perc alatt zsemleszínűre sütöm.

2008. december 23., kedd

Tejes pite

Hozzávalók: 2 tojás, 10 dkg cukor, 15 dkg liszt, 1/2 liter zsírosabb tej, 1 csipet só, vaj vagy zsír (a tepsi kikenéséhez), baracklekvár.

A tojásokat, egy csipet sót, és a cukrot jó habosra kikeverjük. Apránként hozzáadjuk a lisztet, majd a tejet és csomómentesen elkeverjük. Tulajdonképpen egy kicsit sűrűbb palacsintatésztát készítünk (amibe én nem szoktam cukrot tenni, de ebbe kell). Kivajazott tepsibe öntjük a tésztát és 190 fokra előmelegített sütőben sütjük (légkeverésesen) kb. 10 percig, majd a következő félórában 180 fokon, amíg a teteje szépen meg nem pirul. Fontos, hogy ne legyen a tészta túl magas, mert akkor könnyen nyers maradhat a közepe. Ha pedig túlzottan pirul a teteje sütés közben, fedjük le fóliával vagy sütőpapírral és úgy folytassuk a sütést. Baracklekvárral tálaljuk.

2008. december 22., hétfő

Szűzérmék bacon köntösben tejfölös burgonyával

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg szűzpecsenye. só, bors, 1 evőkanál olaj, 30 dkg szeletelt bacon, 1 fej vöröshagyma, 1 fej lilahagyma, 12 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál vaj, 1 db paradicsom, 10 dkg gomba, 2-3 dl tejföl, 1 csomag petrezselyemzöld, 8 db burgonya, 3 db különböző színű kaliforniai paprika.

A szűzérméket tenyérrel lazítjuk. Ízesítjük sóval, borssal, majd bacon szeletekkel körbetekerjük. Felhevített olajban sütni kezdjük.

Kanálnyi vajat olvasztunk, és megpirítjuk benne a felszeletelt lila- és vöröshagymát. Sózzuk, majd felszeleteljük a gombát. Trikolor kaliforniai paprikát szeletelünk, és petrezselymet aprítunk, amiket a gombához keverünk, és összepárolunk. Ízesítjük sóval, borssal. Felkockázott paradicsomot, és apróra vágott fokhagymát adunk még hozzá.

Héjában megfőzzük a burgonyát, megpucoljuk, majd karikákra vágjuk, és a zöldségekhez adjuk. Bőségesen meglocsoljuk tejföllel, és összeforraljuk. (Készíthetünk belőle akár tepsis burgonyát is, ha reszelt sajtot szórunk rá, és a sütőben megsütjük..)

A kész köretet egy tányérra halmozzuk, és az átsült, kellően kemény hússzeleteket ráhelyezzük. Petrezselyemmel, kaliforniai paprikával és póráhagymával díszítjük.

Kókuszlikőr

Hozzávalók: 4 dl tiszta szesz, 50-60 dkg cukor, 1,5 liter tej, 10 dkg kókuszreszelék, 2 csomag vaníliás cukor.

Elkészítés: A tejet felforraljuk, és ezt követően a kókuszreszelékkel 1 órán át lassú tűzön főzzük. A tűzről levéve a cukrot és a vaníliás cukrot belekeverjük. Ha kihűlt, átszűrjük, és az alkohollal összekeverjük.

Csirkemell májjal és gombával takarva

Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé, tetszőleges ízesítésű fűszerkeverék, vagy só bors, 1 csokor petrezselyem, 1 közepes vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 tojás, 3 ek. Zsemlemorzsa, 15 dkg sonka, 2 dl tejföl, 20-20 dkg csirkemáj és csiperkegomba, 15 dkg reszelt sajt.

A csirkemelleket szeletekre vágjuk, és fűszerezve kivajazott tűzálló tálba rakjuk. A májat a tisztított gombával petrezselyemmel, vöröshagymával és fokhagymával ledaráljuk. Az egyik tojással és zsemlemorzsával összekeverjük, sózzuk, borsozzuk. Egyenletesen a húsra kenjük, sonkaszeletekkel befedjük. A tejfölt a sajt nagy részével összekeverjük, és a rakottasra kenjük. Közepesen meleg sütőben kb. 35 percig sütjük. Ekkor a többi sajtot is rászórjuk, és még kb. 10 percig továbbsütjük.

Tejszínes gombás füstölt csülök

Hozzávalók: 1 füstölt hátsó csülök, 8-10 félcenti vastag füstölt szalonna, 3-4 vöröshagyma, 30-40 dkg csiperke, bazsalikom borsikafű, kakukkfű, só, őrölt bors, majoránna, 4 dl főzőtejszín.

A csülköt (kuktában) puhára főzzük. Kihűlés után kicsontozzuk, hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen, és szeletelni tudjuk. Legjobb előző nap ezt megtenni. A szalonnaszeleteket zsírjában kiolvasztjuk (a szalonnára nincs szükségünk utána), a csülökszeleteket gyorsan átsütjük, mindkét oldalukat megpirítjuk benne. A maradék zsírban megtisztított félkarikára vágott hagymát megfonnyasztjuk, beletesszük a szeletekre vágott gombát, mikor megpuhul, a fűszerekkel megszórjuk. Tejszínnel felöntjük, egyet forralunk rajta, és kész is van. Krumplipüré illik hozzá köretnek.

Csokolades tiramisu

Hozzávalók: 30 dkg étcsokolade 1,5 dl habtejszin 40 dkg mascarpone krémsajt 3 dl erős feketekave 24 db babapiskota 3 cl konyak 30 dkg eper porcukor

A csokit kisebb darabokra tordeljuk, es egy uvegtalkaba tesszuk. Kisebb labosban vizet forralunk, majd fole tesszuk a talkat, es a goz folott megolvasztjuk a csokoladet. A habtejszint habverovel nem tul kemenyre felverjuk, majd a mascarponeval es a hig csokoladeval osszeforgatjuk. A meleg kavet konyakkal es izles szerinti cukorral elkeverjuk. Egy kerek tortatalat elokeszitunk, es negyszog alakban lerakunk ra 12 kaveba martott babapiskotat. A tesztakat nem kell elaztatni, csak belemartani a kaveba , es kivenni. A csokolades mascarrpone felet rakenjuk, majd rarakjuk a maradek kremet, es egy orara hutobe, de nem fagyasztoba teszuk. Talalas elott az epreket megmossuk, es leszaritjuk. Mindegyik szemet felbevagjuk, es surun megrakjuk veluk a tiramisu tetejet. Jó tanacs : Meg kulonlegesebb lesz a tiramisu, ha a csokolades mascarponehez egy kis adag kavekremlikort is keverunk.

Csornai töltött szelet

Hozzávalók: 4 szelet egyenként kb. 15 dkg-os sertéscomb; só; 5 dkg füstölt szalonna; 5 dkg marinált paprika; 10 dkg csiperkegomba; 20 dkg darált sertéshús; 4 evőkanál olaj; pirospaprika; 1 nagy vöröshagyma; 4 dl szűrt húsleves (kockából is készülhet); 1 dl tejföl; 1 dl tejszín; 2 dkg vaj; 1 púpozott evőkanál liszt; a kapros túrógaluskához: 1 csokor kapor; 3 zsemle; tej az áztatáshoz; 30 dkg tehéntúró; 3 tojás; 3 púpozott evőkanál liszt; 1 kiskanál só; fél csokor kapor

A húst téglalap alakúra (így szebben tölthető) kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk. A szalonnát, marinált paprikát és a megtisztított gombát kis kockáka vágjuk, a darált húsba keverjük. Megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés pirospaprikával fűszerezzük. Utána egy csíkban a hússzeletekre halmozzuk, feltekerjük, zsineggel átkötjük, nehogy kinyíljon. Forró olajon elősütjük – körös-körül fehéredésig sütjük –, lecsöpögtetve félretesszük. Visszamaradó zsírjában megpirítjuk a felaprított hagymát, egy csapott kiskanál pirospaprikával meghintjük, majd levessel felöntjük. A hústekercseket belerakjuk, lefödve kis lángon kb. 25 perc alatt puhára pároljuk. Utána lecsöpögtetve félretesszük, levét a tejföllel meg a tejszínnel simára kevert liszttel sűrítjük néhány percnyi forralás után átszűrjük. A kaprot felaprítjuk, vajon megfuttatjuk és a paprikás mártásba keverjük. Tálaláskor a húst fölszeleteljük, a mártással körülöntjük. Kapros túrógaluskával tálaljuk. Ez úgy készül, hogy a zsemlét tejbe áztatjuk, kifacsarjuk, majd a túróval együtt áttörjük. A tojásokat meg a lisztet beledolgozzuk, megsózzuk, a fölaprított kaporral fűszerezzük. A hagyományos galuskához hasonlóan sós vízbe szaggatva kifőzzük.

2008. december 21., vasárnap

Ínyenc krumplisaláta

Hozzávalók
40 dkg burgonya, 2 db paprika, 3 db lilahagyma, 1 db kígyóuborka, 1 szál póréhagyma, 1 db piros színű paprika, 1 dl ecet, 1 dl olaj, Knorr Delikát ételízesítő, őrölt fekete bors, cukor.

Az alaposan megmosott burgonyát héjában megfőzzük, majd megtisztítjuk és ujjnyi vastagságúra felkarikázzuk. A paprikát, kígyóuborkát szintén megmossuk és vékonyabb karikákra vágjuk. Lila hagymát, póréhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. Az ecetet vízzel, kevés olajjal, Delikát Ételízesítővel, cukorral, őrölt fekete borssal alaposan elkeverjük. Az előkészített alapanyagokat keverőtálba tesszük, ráöntjük az ecetes levet. Tálalásig hűtőbe tesszük.

Almás-mákos rakott kifli

Hozzávalók
10 dkg mazsola, 4 evőkanál rum, 8 db kifli, 7 dl tej, 1 citrom héja, 1 vaníliarúd, 4 db tojás, 8 dkg kristálycukor, 1+2 evőkanál margarin, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 4 alma, 12 dkg darált mák,5+5 dkg porcukor, ½ kiskanál fahéj, 2 evőkanál baracklekvár.

Elkészítése
A mazsolát leöntjük és meglocsoljuk rummal. A kifliket ujjnyi vastag karikára vágjuk,mélyebb tápba szórjuk. Felforraljuk a tejet a citromhéjjal, a felhasított vaníliarúddal és a belőle kikapargatott péppel. A tojások sárgáját fehérre-habosra keverjük a kristálycukorral, hozzászűrjük-keverjük a tejet, összeforrósítjuk, a kiflire öntjük, és 15-20 percig puhulni hagyjuk. Kikenünk 1 ek.margarinnal és zsemlemorzsával beszórunk egy négyszögletes sütőedényt. Az almákat meghámozzuk, a mákot összekeverjük 5 dkg porcukorral és fahéjjal. A kifli felét a tálba terítjük, megszórjuk a mák felével és a mazsolával, majd a tetejére gyaluljuk az almákat. Megszórjuk a maradék mákkal, betakarjuk a maradék kiflivel, és a tetejére tördeljük a maradék 2 ek.margarint. 200 fokonra előmelegített sütőben ropogósra sütjük. (30 perc.) A tojásfehérjét 1 csipetnyi sóval, majd 5 dkg apránként hozzáadott porcukorral kemény habbá verjük. Beleforgatjuk a baracklekvárt, a rakottas tetejére simítjuk, és további 10 percig sütjük. Langymelegen, nagyobb kockára vágva tálaljuk. Felforrósított gyümölcsdzsemet, kompótot kínálunk hozzá.

2008. december 9., kedd

Szecsuáni csirke

Hozzávalók: 70 dkg kicsontozott csirkehús, 20 dkg gomba, 30 dkg sárgarépa, 30 dkg fehérrépa, 5 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöld, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 dl szójaszósz, 1 dl ketchup, 1/2 szerecsendió, só, bors, 2 dl olaj.

Elkészítés: A csirkehúst vékony csíkokra vágjuk, a zöldségeket gyufaszál vékonyságúra szeleteljük. A zöldségeket az olajon kb. 15 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a csirkehúst, a szójaszószt, a ketchupot és a fűszereket. Együtt még további 15 percig pároljuk. Ha elkészült, 1/2 kg kifőtt, vékony, hosszú tésztával összekeverjük, vagy rizst készítünk mellé.

Húsostészta

Hozzávalók: 1/2 kg darált hús, 1/2 kg száraztészta (csavart, csô), 1 kis fej vöröshagyma, 2 dl tej, 10 dkg sajt, 2 evôkanál olaj, só, bors, ôrölt kömény, pirospaprika.

Elkészítés: A darált húst egy nagyobb lábosba téve, az olajon gyakran kevergetve megpirítjuk, majd hozzáadjuk a nagyon apró kockákra vágott vöröshagymát. Ízesítjük sóval, ôrölt borssal, köménnyel, egy evôkanál pirospaprikával, majd felöntjük a tejjel. Alaposan összekeverjük, majd amint felforrt, hozzáöntünk egy liter vizet. Beletesszük a száraztésztát, és ennek megpuhulásáig néha megkevergetve fôzzük. Mire elkészül, a tészta a folyadékot magába szívja. Elkészíthetô olyan változatban is, hogy ezután betesszük a sütôbe, és egy kis sajtot ráreszelve megpirítjuk.

2008. december 7., vasárnap

Csokis szeletek

Hozzávalók: 1/2 kg darált keksz; 3 evőkanál kakaó; 20 dkg margarin; 25 dkg porcukor; 1 rumaroma; 1 tortabevonó .

Elkészítése: A tejben felolvasztjuk a margarint és összedolgozzuk a darált kekszel, kakaóval, porcukorral, rumaromával. Vékonyan kikenünk egy tepsit margarinnal, beletesszük az összeállított ,,tésztát", leöntjük a tortabevonóval, és a hűtőbe tesszük dermedni. Fogyasztáskor csíkokra vágjuk. De jó lapos tepsi legyen, hogy könnyen kilehessen venni.

Gazdagon töltött pulyka

Hozzávalók: majoranna, 1 db egész pulyka, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 1 dl étkezési olaj, 2 db vöröshagyma, 1 csomag petrezselyem, 2 db szikkadt zsemle, 3 dl tej, só, 30 dkg pulykamáj, 15 dkg gomba, 2 db tojás, 5-10 dkg szalonna, fekete bors, 2 db alma.

Egy evőkanálnyi olajon megpirítunk egy evőkanálnyi finomra reszelt vöröshagymát. Beleteszünk 15 dkg apróra vágott gombát és sóval, törött borssal ízesítve addig pároljuk, míg saját levét el nem főtte. Ekkor a tűzről levéve belekaparjuk a pulyka máját, és összegyúrjuk két tejben áztatott, kinyomkodott zsemlével, két tojással, sóval, törött borssal, egy csokor apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és egy kiskanálnyi majoránnával. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a pulyka hasüregét, majd összetűzzük (esetleg összevarrjuk). A szárnyas melléről a bőrt felhajtjuk, húsát párhuzamosan, 2 mm-es közökben bevágjuk és a vágatokba felváltva tűzünk hajszálvékony szalonnaszeletet, illetve almaszeletet. A bőrt visszahajtjuk. Kívülről megvajazzuk, és a pulyka többi részét - ahol nem éri szalonna - megsózzuk. Beáztatott cserépedénybe fektetjük, és a fedőt rátéve, a pulyka nagyságától függően 3-4 órán át, sütjük.

2008. november 29., szombat

Gombás tarja tepsiben

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 15 dkg margarin, 1 kg sertéstarja, őrölt bors, só, 30 dkg gomba, 2 zöldpaprika, 4 dl tejföl, 1 kis fej hagyma

Elkészítés: A felszeletelt tarját sózzuk, borsozzuk, és kisütjük. A karikákra vágott, megfőtt burgonyát leterítjük a kimargarinozott tepsibe, rátesszük a hússzeleteket, a félig megpárolt gombát, a felszeletelt zöldpaprikát, a felkarikázott hagymát, és leterítjük a burgonya másik felével, aztán megsózzuk. Meglocsoljuk a tejföllel, ráteszünk margarindarabkákat, majd meleg sütőben még 15 percig sütjük.

2008. november 26., szerda

Csípős csirkemell

Hozzávalók: 2 kisebb csirkemell, 2 dl joghurt (vagy kefir, házi aludttej), 3 gerezd fokhagyma, 1 hosszú csöves csípős paprika, 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál liszt, ízlés szerint só és törött fehér bors.

A csirkemelleket kicsontozom, bőrüket lehúzom, a húst vékony csíkokra metélem, majd a forró olajon állandó keverés közben fehéredésig pirítom. Azután rászórom a lisztet, hozzáteszem a megmosott, nagyon vékonyra karikázott csípős paprikát, a megtisztított és szétzúzott fokhagymát. Megsózom, megborsozom, és néhány percig együtt pirítom. Ezután ráöntöm a joghurtot és fedő alatt, gyakori kevergetés mellett puhára párolom, végül zsírjára sütöm (sűrű legyen a mártás alatta). Burgonyalángos vagy petrezselymes párolt rizs illik mellé.

Tarhonyás marhahús

Hozzávalók: 1 kg marha lábszár, 3 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 férfimarék apró újburgonya félbe vágva, 50 dkg kézi-házi tarhonya, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, só, bors, pirospaprika.

A húsból a szokott módon pörköltöt (pörköltet) készített: zsír, hagyma, hús, fűszerek, pici víz, stb. amíg majdnem kész. Akkor újkrumpli, pici víz és kb 10 perc múlva tarhonya. A vizet érzéssel kell adagolni, mert az se jó ha túl sok, meg az se, ha kevés. A tarhonya viszonylag sokat felvesz. A tarhonyával még kb 15 percig főzte, aztán még 15 percig pihentette tálalás előtt.

Almás piskóta

Hozzávalók: 1 kg alma, 3 ek. kristálycukor, 2 tasak vaníliás pudingpor, 50 dkg babpiskóta, 2 dl tejszín.

A reszelt almát 2 dl vízzel és a cukorral felfőzzük, majd hozzáadjuk a 2 dl vízzel elkevert pudingport és 2 percig főzzük. Lehetőleg szögletes aufóliát veszünk, és az almapépet a babapiskótával rétegenként lerakjuk. Az almával kezdjük. Fogyasztásig hűtőben tároljuk.

2008. november 25., kedd

Pulykacomb vadasmártással

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 2 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 evőkanál mustár, 5 dkg kristály- vagy barnacukor, 80 dkg pulyka felsőcomb, só, 1/2 citrom, 2 babérlevél, 3 dl száraz fehérbor, 2 dl tejföl, 4 dkg liszt.

A húst besózzuk, borsozzuk, mustárral bekenjük, forró olajban hirelen kisütjük, félretesszük. Az olajban megpirítjuk a karikára vágott zöldségeket, hozzáadjuk a maradék mustárt és a cukrot, ezt karamellizáljuk, beletesszük a fűszereket, a citrom levét. Ezután hozzátesszük a húst, felöntjük a borral és kevés vízzel. Megpuhítjuk és újra kivesszük. Levét összeturmixoljuk és lepaszírozzuk. Habarást készítünk a tejfölből, ezzel sűrítjük a szaftját.

2008. november 24., hétfő

Kekszes krémes

Hozzávalók: 1 csomag háztartási keksz (kocka alakú), 1,5 csomag vanília puding, 2 tojás, 7 evőkanál cukor, 1 evőkanál liszt, 12 dkg margarin, 7,5 dl tej, fél csomag zselatin.

Elkészítés: Egy közepes méretű tepsi alját kirakjuk keksszel, és elkészítjük a rá való krémet. A pudingot, a zselatint, a tojások sárgáját, a cukrot, a lisztet egy kevés tejjel csomómentesre keverjük. Beleöntjük a maradék tejbe és sűrűre főzzük. Közben a tojások fehérjéből kemény habot verünk, és a tej felforrásakor belekeverjük, majd beledaraboljuk a margarint is. Óvatosan a kekszre kanalazzuk. Fontos, hogy ne borítsuk rá a masszát, hanem kis adagokban merítsük rá. A tetejére szintén keksz kerül. Helyezzük a hűtőbe.
Másnapra megpuhul és kényelmesen lehet szeletelni.

Somlói galuska

Hozzávalók: 8 db tojás, 20 dkg liszt, 20 dkg cukor, 5 dkg darált dió, 1 evőkanál kakaó, 1 dl rum, 10 dkg mazsola
A krémhez: 4 tojássárgája, 10 dkg cukor, 2 csomag vaníliás pudingpor, 1 liter tej, 1 evőkanál kakaó, 10 dkg dió, 1 csomag vaníliás cukor
A tálaláshoz: csokoládéöntet és tejszínhab

A tojássárgákat fehéredésig keverjük a cukorral. Apránként hozzáadjuk a lisztet, majd a felvert tojásfehérjéket. A masszát három egyforma részre osztjuk: az egyikbe keverjük bele a darált diót, a másikba a kakaót. A háromféle tésztát külön-külön, sütőpapírral bélelt tepsiben 180 Celsius-fokon süssük meg. Amíg a tészta sül, készítsük el a krémet. Ehhez a tojássárgáját a cukorral meg a pudingporral keverjük simára. Forraljuk fel a tejet, öntsük hozzá a tojásos keveréket, és lassú tűzön kevergetve főzzük sűrűre. A tűzről levéve ezt is három részre osztjuk. Az elsőt ízesítjük vaníliás cukorral, a másikba szórjunk kakaót és mazsolát. A harmadik krémbe kerül a darált dió és a maradék mazsola. Egy mélyebb tepsibe rétegezzük a háromféle tésztát a háromféle krémmel úgy, hogy közben a tésztalapokat rummal meg-meglocsolgatjuk. Ha elkészült, fedjük le, tegyük hűtőbe, hogy megdermedjen. Tálaláskor nagyobb kanállal szaggassuk a "galuskákat" a tányérra, locsoljuk meg csokoládéöntettel, és díszítsük tejszínhabbal.

Tipp: Jobban összeérnek az ízek, ha egy napig hűtőszekrényben tartjuk fogyasztás előtt!

Csokis kókuszkocka

Hozzávalók: 15 dkg vaj, 30 dkg étcsokoládé, 22 dkg cukor, csipet só, 1 csomag vaníliáscukor, 4 db tojás, 10 dkg liszt, 15 dkg kókuszreszelék, 25 dkg tejcsokis bevonó, 2 teáskanál vaj.

Elkészítés: A vajat vízgőz fölött megolvasztjuk a kockákra tördelt csokoládéval együtt. A tűzről levéve beleszórjuk a cukrot, a vaníliás cukrot és a csipet sót. Keverjük össze, hogy a cukor elolvadjon benne. Tegyük át egy keverőtálba és a robotgéppel keverjük bele egyenként a tojásokat. Legyen jó habos. Most szitáljuk rá a lisztet és ezzel is keverjük el. Végül hozzáadjuk a kókuszreszeléket. A tésztát öntsük egy papírral bélelt közepes nagyságú tepsibe és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni. Borítsunk egy deszkát a tepsire és fordítsuk meg a tepsivel együtt. Így az alja kerül fölülre és le tudjuk húzni róla a papírt. Ha már az alja is hideg fordítsuk vissza a tepsibe. Olvasszuk meg a tortabevonót a vajjal és öntsük rá a süteményre. Amikor a csokoládé megkeményedett a tetején vágjuk kockákra, és úgy tálaljuk.

Káposztás knédli

Hozzávalók: a tésztához: 50 dkg finomliszt, 2 tojás, 1 mokkáskanál só, 8 dkg puffasztott rizs, 25 dkg savanyú káposzta, 6 dkg vaj.
A mártáshoz: 25 dkg húsos, füstölt szalonna, 2 evőkanál finomliszt, 4 dl tej, 1 kiskanál őrölt köménymag, őrölt fekete bors, só, 1 dl tejföl, 1 csokor petrezselyem.

A knédlihez a lisztet a tojással, a sóval és annyi - kb. 3 deci – vízzel dolgozzuk össze, hogy lágy galuskatésztát kapjunk. A puffasztott rizst és a kissé összevágott káposztát hozzáadjuk, majd alaposan elkeverjük. A masszát vastag csíkban egy tiszta vízbe mártott, vajjal vékonyan megkent konyharuhára halmozzuk. A kendőt ráhajtjuk, összegöngyöljük, és vékony spárgával átkötjük. Forrásban lévő sós vízbe téve, kis lángon gyöngyöző forralással 35-40 perc alatt megfőzzük. Ezalatt a szalonnát apró kockákra vágjuk és zsírjára sütjük. A liszttel meghintjük, elkeverjük, majd a tejjel felöntve felforraljuk. Köménnyel, őrölt borssal fűszerezzük, ha kell, megsózzuk. A tűzrol levéve a tejfölt és a finomra vágott petrezselymet is hozzáadjuk. A megfőtt knédlit a vízből kiemeljük, jól lecsöpögtetjük, és a konyharuhából kibontjuk. Fölszeleteljük, majd a szalonnás mártással körülöntve tálaljuk. A káposztás knédli önmagában, önálló ételként is megállja a helyét, köretnek is nagyszerű, például mártásos vadhúsokhoz is jól illik.

Bújtatott karfiol

Hozzávalók: egy nagyobb fej karfiol, 40 dkg darált sertés-, vagy nem túl száraz szárnyashús, 1 tojás ,2 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma, só, bors, morzsolt majoránna, zsír a tál kikenéséhez.

Szedje le a karfiolról a leveleket és vágja ki a torzsát, de a karfiolfejet hagyja egészben. Sós vízben főzze 5-10 percig, úgy, hogy kicsit megpuhuljon, de ropogós is maradjon. Amíg a karfiol félig megfő, elkészülhet a varázsmassza: gyúrja össze a húst a tojással, a liszttel, az apróra vágott hagymával és a fűszerekkel. Zsírozzon ki egy tűzálló tálat, állítsa a közepére a lecsöpögtetett karfiolt, majd egyenletesen borítsa be a hússal, vizes kézzel szépen simítsa el rajta a masszát. Előmelegített sütőben a közepesnél erősebb lángon süsse kb. egy órán át. Tálalja cikkekre vágva, köretként adjon hozzá héjában sült burgonyát, és ízlés szerint majonézt és citromszeleteket.

Almatorta

Hozzávalók: 1 kg alma, 1 kg babapiskóta, 5 dl víz, cukor ízlés szerint, fahéj, citromlé.

Elkészítés: Egy kapcsos tortaformát jó szorosan kirakunk babapiskótával. Az almát lereszeljük, és puhára pároljuk. Közben a pudingporokat elkeverjük 2,5 dl vízzel, és a megpuhult almára öntjük, majd teljes sűrűsödésig főzzük. Ízlés szerint cukrot adunk hozzá, fahéjjal és egy kevés citromlével ízesítjük. Alaposan összekeverjük, és a felét még melegen a piskótára öntjük. Újabb piskótasort helyezünk rá, a tetejére pedig ráöntjük az almás massza másik felét. Szépen elsimítjuk a krémréteget, és betesszük a hűtőbe, hogy alaposan megköthessen. Legalább 6 órára van szüksége ahhoz, hogy ki lehessen venni a tortaformából, és szelelni lehessen. A tetejét díszíthetjük tejszínhabbal és csokoládéreszelékkel. Ezáltal egy igazán mutatós, ám egyszerűen elkészíthető tortát tálalhatunk az asztalra.

Pirogi

Hozzávalók: 1/2kg burgonya, 1/2kg liptoi túró, 5 fej vöröshagyma, 1/2 kg finomliszt, 2dl tejföl, 1db tojás só, bors, pirospaprika, olaj.

Apróra vágjuk a vöröshagymát, majd megpirítjuk olajon, félretesszük. Megfőzzük a burgonyát, majd összetörjük. Kettéválasztjuk 2/3-1/3 arányban. A kevesebbikhez hozzákeverjük a túrót, és 3 evőkanálnyit a vöröshagymából, szórunk bele pirospaprikát. sózzuk óvatosan, borsozzuk. Ez lesz a töltelékünk. A maradék burgonyához hozzákeverjük a lisztet, tojást és gombóctésztához hasonló állagúra gyúrjuk. Kinyújtjuk fél cm vékonyságúra, 10cm átmérőjű köröket szaggatunk belőle. Megtöltjük a töltelékkel, félbehajtjuk, elnyomkodjuk a félköríves oldalakat és sós, forró vízben kifőzzük. Kiszedjük, lecsöpögtetjük, megforgatjuk a pirított hagymában és forrón, tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Pirogi

Hozzávalók: 1/2kg burgonya, 1/2kg liptoi túró, 5 fej vöröshagyma, 1/2 kg finomliszt, 2dl tejföl, 1db tojás só, bors, pirospaprika, olaj.

Apróra vágjuk a vöröshagymát, majd megpirítjuk olajon, félretesszük. Megfőzzük a burgonyát, majd összetörjük. Kettéválasztjuk 2/3-1/3 arányban. A kevesebbikhez hozzákeverjük a túrót, és 3 evőkanálnyit a vöröshagymából, szórunk bele pirospaprikát. sózzuk óvatosan, borsozzuk. Ez lesz a töltelékünk. A maradék burgonyához hozzákeverjük a lisztet, tojást és gombóctésztához hasonló állagúra gyúrjuk. Kinyújtjuk fél cm vékonyságúra, 10cm átmérőjű köröket szaggatunk belőle. Megtöltjük a töltelékkel, félbehajtjuk, elnyomkodjuk a félköríves oldalakat és sós, forró vízben kifőzzük. Kiszedjük, lecsöpögtetjük, megforgatjuk a pirított hagymában és forrón, tejföllel meglocsolva tálaljuk.

Sajtos golyók

Hozzávalók: 2,5 dl víz, 10 dkg margarin, 1 tk só, 25 liszt, 10 dkg reszeltsajt, 3 tojás, 1 tojás a tetejük kenéséhez.

A vizet a margarinnal és a sóval felforraljuk, majd állandó keverés mellett belefőzzük a lisztet. Ha kicsit kihűlt belereszeljük a sajtot és hozzáadjuk a tojásokat. Vizes kézzel golyókat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Tetejüket megkenjük tojással, megszórjuk reszelt sajttal és előmelegített sütőben megsütjük 180 fokon.
Köretnek, de önálló ételnek tejföllel leöntve is megteszi.

Pingvin szelet

Hozzávalók:
A piskótához: 1 csomag sütőpor, 3 dkg kakaópor, 16 dkg finomliszt, 3 ek víz, 15 dkg kristálycukor, 6 db tojás.
A rátéthez: 10 g zselatin vagy tortazselé, 5 dl tejszín, 3 dl tej.
A mázhoz: 10 dkg margarin, 1,5 dl tej, 35 dkg étcsokoládé.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét és a fél adag cukrot kemény habbá verjük, a sárgáját, a vizet, és a cukor másik felét krémesre keverjük. A fehérjehabhoz hozzáadjuk a sárgája masszát, a liszttel elkevert sütőport, a kakaót és vigyázva összekeverjük. Beleöntjük egy margarinnal kikent, kilisztezett tepsibe és előmelegített sütőben 190°C-on 15-20 percig sütjük. A megsült piskótát kihűtjük és kettévágjuk. A zselatint fél dl tejben az előírás szerint elkészítjük. A mázhoz a tejet, margarint és csokoládét lassan felmelegítjük, ameddig nem kezd sűrűsödni, majd levesszük a tűzről. A még langyos zselatint a maradék tejhez öntjük. A tejszínt habbá verjük, hozzáadjuk a zselatinos tejet és még néhány percig keverjük. A piskóta alsó részét a tepsibe rakjuk, rákenjük a krém felét és ráöntjük a csokoládémáz harmadát, rákenjük a krém másik felét majd betakarjuk a piskóta felső részével. A tetejére öntjük a csokoládémáz maradékát. Hűtőbe rakjuk, szeleteljük.

A csokit ne öntsük a krémre mert bele fog folyni hanem, egy akkora tálcára, mint a piskóta lap tegyünk sütőpapírt azt vajazzuk meg, öntsük rá a csokit, tegyük hűtőbe és ha megkötött óvatosan húzzuk le róla a sütőpapírt. Így tegyük az alsó krémre és erre kenhetjük a következő réteg krémet.

Baconos pogácsa

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg darált bacon, 5 dkg margarin, 15 dkg burgonya, 2,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, cukor, só.

A lisztet összekeverem a főtt, áttört burgonyával és a sóval. Közben a tejbe egy kevés cukrot teszek, meglangyosítom és felfuttatom benne az élesztőt, amihez adok 1-2 kanál lisztet is. Összekeverem a két részt, és jól összegyúrom. A bacont ledarálom és összekeverem a margarinnal. A tésztát kinyújtom, rákenem a baconos margarint és hajtogatom. Pihentetem, és újra hajtogatom. Ezt 10 percenként 3-szor megismétlem. Kinyújtom, tetejét bevagdosom, kiszaggatom, tojással megkenem és 200 °C-os sütőben megsütöm.

Szalonnás-húsos rakott tészta

Hozzávalók: 50 dkg darált sertéscomb, 10 dkg szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 50-75 dkg tészta (lehet spagetti vagy orsó), 5 dl főzőtejszín, só, bors, oregánó, majoranna, ételsűrítő (vagy habarás), kb. 15 dkg sajt a tetejére.

Elkészítés:
A hagymát és a szalonnát felkockázzuk, kevés olajon üvegesre sütjük. Beletesszük a darált húst, megsózzuk, borsozzuk, fűszerezzük az oregánóval és majorannával, jó sok fűszert elbír. Kb. 10 percig pároljuk, majd felöntjük a tejszínnel, és besűrítjük. A tésztát kifőzzük, és a húsos raguval együtt beleöntjük egy magas falú, kb. 25x35 cm-es tepsibe. Sajtot reszelünk a tetejére, és forró sütőbe tesszük kb. 10 percre, amíg a sajt megpirul rajta.

2008. november 3., hétfő

Baranyai töltött szűz

Hozzávalók: személyenként egy nagyobb sertésszelet, darált hús, só, bors, pirospaprika, fokhagyma, füstölt szalonna

A húst kiklopfoljuk. A szalonnát kockákra vágjuk, majd a darált hússal, fűszerekkel és fokhagymával összekeverjük. A masszát a hússzeletekre kenjük, majd összegöngyöljük, és megtűzzük. Egy tepsit kizsírozunk, beletesszük a húst, megsózzuk, majd egy kevés vizet öntünk alá, és megsütjük.

Almás omlett

Hozzávalók: fél kg alma, 35 dkg liszt, 2 tojás, 10 dkg zsír, 10 dkg cukor, 3 dl tej.

Az almákat hámozás és magtalanítás után vékony szeletekre daraboljuk. Felolvasztunk kevés zsírt, és mindkét oldalán megsütjük az almákat. Két tojás sárgáját összekeverjük a tejjel, a liszttel, és a fehérjékből és cukorból vert kemény habbal.. Hozzáadunk annyi vizet, hogy sűrű masszát kapjuk végül. A palacsintasütőben felolvasztunk egy kevés zsírt, belerakunk az almából és rámerünk a masszából annyit, hogy vastagabb lepény legyen az eredmény. Ezeket egymásra pakoljuk és így tortaszerűen darabolható lesz. az egymásra rakott lepények közé ízlés szerint diót is tehetünk.

Almás kenyér 6 személyre

Hozzávalók: 50 dkg alma, 25 dkg fehér kenyér, 10 dkg cukor, 6 dkg mazsola, 6 dkg darált dió, 1 citrom leve és héja, 5 dl tej, 2 tojás, 2 ek. vaj, 1 ek. porcukor.

A kenyeret vékonyan felszeleteljük, és levágjuk a héját. Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, és vékony cikkekre vágjuk. Egy tűzálló tálat kikenünk, majd az aljába egy réteg kenyeret fektetünk, rá egy réteg alma kerül, majd megszórjuk a mazsolával, cukorral, dióval, citromhéjjal és citromlével. Addig folytatjuk, amíg elfogynak a hozzávalók. A legfelső réteg kenyér legyen. A tojást összekeverjük a tejjel és a cukorral, majd a kenyér tetejére locsoljuk. A vajat kis darabokra vágjuk, és megszórjuk a tetejét, majd sütőben ropogósra sütjük.

2008. október 24., péntek

Rakott krumpli

Hozzávalók: 4 személyre: 1 nagy padlizsán (40 dkg), 50 dkg burgonya, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 6 ek. olívaolaj, 35 dkg darált hús, 1 mk. szárított kakukkfű, 2 nagy paradicsom, 2 ek. vaj+ a formához 2 ek. liszt, 3 dl tej, 1 pohár tejföl, 1 tojás, 1 csipet reszelt szerecsendió

A padlizsánt megmossuk, végeit levágjuk, és 1 cm vastag, hosszanti szeletekre vagy karikákra vágjuk. A szeleteket besózzuk, és 20 percig pihentetjük. A burgonyát megmossuk, héjában kb. 15 percig főzzük. A hagymát, a fokhagymát meghámozzuk, felaprítjuk. A padlizsánszeleteket leöblítjük, lecsepegtetjük. Felforrósítjuk az olajat, és a szeletek mindkét oldalát megpirítjuk benne. Kiszedjük. A visszamaradt olajban megpirítjuk a darált húst a hagymával és a fokhagymával. Sóval, kakukkfűvel, borssal ízesítjük. A paradicsomot megmossuk, felszeleteljük. A burgonyát leszűrjük, meghámozzuk, és hasonló szeletekre vágjuk. Kivajazunk egy tűzálló tálat, és cserépszerűen belefektetjük egymás után a padlizsánt, a paradicsomot, a burgonyát, a darált húst. Addig ismételjük, amíg a hozzávalók elfogynak. Felforrósítjuk a vajat, megpirítjuk benne a lisztet. Felöntjük a tejjel és összeforraljuk. Kissé hűlni hagyjuk, majd beledolgozzuk a tejfölt, a tojást, és sóval, szerecsendióval ízesítjük. A sütőt 200 C-fokra előmelegítjük. A mártást a rakottasra öntjük, és a sütőben kb. 45 percig sütjük.

Cordon Blue

Hozzávalók: 6 szelet bélszín, 15 deka szeletelt trappista sajt, 15 deka pulykasonka, 6 evőkanál liszt, 2 tojás, 6 evőkanál morzsa, olaj, só, őrölt bors.

Elkészítése: a bélszínszeletet kiverjük, sózzuk, enyhén borsozzuk, és mindegyiket befedjük egy sonka, majd egy sajtszelettel. A húsokat roládszerűen feltekerjük, a szokásos módon bebundázzuk, majd bő, forró olajban pirosra sütjük. A kész roládokat ferdén felvágjuk. Zöldség- vagy burgonyakörettel tálaljuk.

2008. október 19., vasárnap

Rakott tarhonya

Hozzávalók: 25 dkg tarhonya, 25 zöldpaprika, 15 vöröshagyma, 15 paradicsom, 2 dl tejföl, 4 db főtt tojás, 2 pár virsli, 15 dkg reszelt sajt, 1 dl olaj, pirospaprika, só, bors.

A tarhonyát kevés oljban aranysárgára pirítjuk, és dupla mennyiségű forró vízzel felöntjük. Fedő alatt, takarékon puhára pároljuk. Az apróra vágott hagymát kis olajban megfonnyasztjuk, pirospaprikával megszórjuk, beletesszük a feldarabolt zöldpaprikát, paradicsomot, sózzuk borsozzuk (lecsót készítünk belőle). Amikor elkészült, belekeverjük a tejfölt. A virslit felkarikázzuk. Kivajazott tűzálló tál aljára terítjük a tarhonya 1/3-át,rátesszük a lecsó felét, majd a karikára vágott tojás felét és a virsli felét, aztán megint a tarhonya, lecsó, tojás, virsli, végül tarhonya. A tetejét meglocsoljuk a tejfölös lével, reszelt sajtot hintünk rá és jól átsütjük.

2008. október 16., csütörtök

Császármorzsa

Hozzávalók: 10 dk búzadara, 7 dk finomliszt, 2,5 dl tej, 1 teáskanál vanília eszencia, 3 db tojássárgája, 3 db tojásfehérje, 10 dk kristálycukor, 1 db citrom reszelt héja.
A sütéshez: 5 dk vaj
A díszítéshez: porcukor vagy baracklekvár (vagy mindkettő:)

A lisztet elkeverjük a búzadarával, majd ráöntjük a tejet. Azzal is alaposan elvegyítjük, és a keveréket egy órán át hagyjuk állni, hogy a búzadara megszívja magát nedvességgel. Egy óra elteltével a tojássárgáját kihabosítjuk a cukorral, és hozzákeverjük a tejes keverékhez. A tojások fehérjéjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, majd a habot hozzákeverjük a masszához. A vajat felolvasztjuk a serpenyőben, és ráöntjük a masszát. Egy lapáttal, vagy fakanállal folyamatosan kevergessük, míg szét nem esik kisebb darabokra, morzsákra - egy 4 főre való adag a tűzhely erősségétől függően 30 percig is készülhet! Fontos, hogy a serpenyőnk elég nagy legyen, kényelmesen tudjuk benne kevergetni a masszát! A császármorzsát forrón, porcukorral meghintve, esetleg valamilyen lekvárral, vagy gyümölcsszörppel tálaljuk.

Profiterol (Olasz desszert)

A tésztája hasonló a mi képviselő fánkunkhoz.

A tésztához: 2 dl napraforgóolaj, 2 dl víz, 20 dk liszt, 5 db egésztojás, 2 csipet só.
A krémhez: 15 dk cukor, 5 dk liszt, 1 vaníliás cukor, 3 db egésztojás, 4 dl tej.
Az öntethez: fél liter tej, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaópor, 3 evőkanál cukor, 5 dk étcsokoládé.

Először a tésztát készítjük el. A vizet az olajjal és a sóval felforraljuk, majd hozzáadjuk a lisztet és addig keverjük fakanállal, míg a tészta elválik az edény falától. Levesszük a tűzről. Ekkor egyesével hozzákeverjük a tojásokat, folyamatos, magas fokozatú habosítás mellett, mindegyiket jó alaposan elkeverjük benne. Sütőpapírral fedett tepsire habzsák segítségével kis halmokat nyomunk, majd az előmelegített 220 C-os sütőben kb 15 perc alatt aranybarnára sütjük. Sütés közben ne nyissunk rájuk egyszer sem, egy kicsit sem, mert azonnal összeesnek! Akkor jók, mikor már kellően megpirultak! Ekkor nyissunk rájuk először!
A krém elkészítése következik. Egy tálkában a tojássárgájákat kikeverjük 10dk cukorral és a vaníliás cukorral. Egy lábasban a lisztet a tejjel csomómentesre keverjük és főzni kezdjük, folyamatos kevergetés mellett. Belekeverjük a cukros-tojássárgás masszát is és a krémet sűrűre főzzük. Ha a krém kihűlt, a tojásfehérjéket a maradék cukorral kemény habbá verjük és óvatosan a kihűlt krémhez keverjük. Legvégül a csokiöntetet készítjük el. A lisztet, a kakaóport és a cukrot összekeverjük, kis tejet öntünk hozzá és csomómentesre keverjük. A többi tejet is hozzáöntjük és tűzre téve folyamatos keverés mellett besűrítjük az öntetet. Közben a széttördelt csokit is beledobáljuk.
A kész tésztákat úgy töltjük meg, hogy hústű segítségével kilyukasztjuk őket, kicsit kitágítjuk a lyukat, majd egy kanalas gyógyszerhez használatos adagolóval feltöltjük a belsejüket a sárga krémmel.
Egy tálba rendezem a kis profiterolokat és a már kihűlt csokiöntettel leöntjük. Jól behűtve tálaljuk.

2008. október 10., péntek

Balatoni töltött sertésszelet

Hozzávalók (4 személyre): 4 szelet 150 g-os sertésszelet (comb, karaj), 4 szelet házi sonka, 4 szelet félkeménysajt, 4 szelet bacon szalonna, só, étolaj a sütéshez, szőlő, 1 gerezd fokhagyma, só, liszt, csontleves, tetszés szerinti burgonya köret.

Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfoljuk, megsózzuk. A sonkát és a sajtot összefogjuk, rátekerjük a baconszalonnát, rátesszük a hússzeletre és behajtogatjuk úgy, hogy a töltelék ne lógjon ki a húsból, hústűvel összetűzzük. Olajban minden oldalát jól átsütjük.Eltávolítjuk a hústűt, hasáb vagy pirított burgonyával, kevés hercegnő burgonyát is adhatunk mellé és idénysalátákkal tálaljuk. A maradék olajban megpirítunk pár paradicsom szeletet, megszórjuk liszttel, és azonnal felengedjük kevés csontlével. Hozzá rakunk pár szem szőlőt és egy gerezd zúzott fokhagymát, és a pecsenyelevet kiforralva a hús mellé tálaljuk.

Zöldséges csirke kínai módra

Hozzávalók (2 személyre): néhány brokkolirózsa, néhány karfiolrózsa, 1 zellerszár rézsútosan vágva, 1 evőkanál kukoricakeményítő, 1 evőkanál szójaszósz, 1 mokkáskanál Erős Pista, 1 evőkanál olaj, kb. 2 dl víz, 15 dkg csíkokra vágott csirkemell, 2-3 fej negyedekre vágott gomba, 1 nagyobb paradicsom felkockázva, csipetnyi só.

Sós vízben párold meg a brokkolit, karfiolt és a zellert, de ne legyen túl puha (kb. 2-3 perc a forrástól számítva). Egy edényben keverd össze a keményítőt, a szójaszószt, az Erős Pistát és 1 evőkanál olajat, majd öntsd fel kb. 2dl vízzel. Forrald fel, és rakd bele a csirkét és a zöldségeket, majd főzd készre. Rizzsel, esetleg tojásos rizzsel tálalható.

2008. szeptember 13., szombat

Borsos fonatocska

Hozzávalók: 1/2 kg liszt, 20 dkg kacsa- vagy libazsír, 2 db tojás, 3 cl rum, 1 kk.
törött bors, bor, só

A lisztet a kacsa - vagy libazsírral elmorzsoljuk, majd hozzágyúrjuk a rumot, a törött borsot és kevés sót, majd annyi borral hígítjuk, hogy kemény kötésű tésztát kapjunk. Miután jól eldolgoztuk, kb. 2 órát hagyjuk pihenni. Kis darabokra vágva belőle ujjnyi vastag hurkákat formázunk, és hármas fonással kalácsszerűen befonjuk. Kikent tepsire rakjuk, megkenjük kacsa - vagy libazsírral, és közepes lángon világossárgára sütjük.

Köményes rudacskák

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 2 dkg só, 30 dkg vaj, 1 dkg élesztő, 3 dl tejszín v. tej, 3 db tojássárgája.

Gyúrja össze a fenti anyagokat, majd pihentesse hűvös helyen 2 órán keresztül. Sodorja ki ceruzavastagságúra és darabolja olyan hosszúakra, mint amilyen a sütõlemez szélessége. Rakja 2 cm-es távolságra a sütõlemezre, kenje be tojássárgájával és szórja meg köménymaggal. Süsse 220 C°-os sütőben. Sütés után még melegen szeletelje fel a tésztát 6 cm hosszúságú rudakra.

Grúz dióleves

Hozzávalók: 12 dkg dióbél, 2 hagyma, 1 evőkanál liszt, 3-5 dkg vaj, 2-3 tojássárgája, 1 csokor petrezselyem, 1-2 szál korianderzöld és kapor, 1 teáskanál ecet 1 evőkanál só

A dióbelet jól összezúzzuk vagy ledaráljuk, és az apróra vágott hagymával együtt beletesszük egy fazékba. Ráöntünk egy fél pohár vizet, és egy ideig pároljuk. Ezután felöntjük 1,5 liter forrásban lévő vízzel, amelybe már előzőleg belekevertük a lisztet és az ecetet. Megsózzuk, a forrástól számított tíz-tizenöt perc múlva hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, a korianderzöldet, kaprot, és amint felforrt, levesszük a tűzről. A levesestálban elkeverjük a tojássárgákat, és állandó keverés mellett ráöntjük a levest. Meghintjük apróra vágott petrezselyemmel, és tálalás előtt még hozzátesszük a vajat.

2008. augusztus 19., kedd

Lecsós csirke sajtos tejföllel sütve

Hozzávalók: 1 üveg lecsó, 1 pohár tejföl, 6 db csirkecomb, 30 dkg sajt, 3 db tojás, 2 kanál zsír.

Elkészítés: A lecsót összekeverjük a tojással, félretesszük. Megmossuk a csirkecombot, besózzuk, picit állni hagyjuk. 2 kanál zsírt teszünk a tepsibe, belehelyezzük a csirkecombot, majd a lecsót is beleöntjük a tepsibe. Lereszeljük a sajtot és összekeverjük a tejföllel, és a lecsós csirkecombok tetejére öntjük. Kb. 60 percig sütjük sütőben.

2008. július 29., kedd

Darált húsos burgonya

Hozzávalók: 6 db nagyobb burgonya, 50 dkg darált hús - sertés- vagy marhaús -, 1 fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1-2 evőkanál paradicsompüré, 1 doboz hámozott paradicsom, 3 dl tejföl, 10-15 dkg reszelt sajt, zsír vagy olaj, só, bors.

Elkészítése: A felhevített olajon fehéredésig pirítjuk a darált húst, rátesszük az apróra felkockázott vöröshagymát és az összezúzott fokhagymát, és rövid ideig, kevergetve együtt sütjük. Beleöntjük a paradicsompürét, lepirítjuk és belekeverjük a paradicsomkonzervet. Sóval, borssal ízesítjük, és tíz-tizenöt percig pároljuk. A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, és hosszában félbevágjuk, és kizsírozott vagy olajjal kikent tűzálló tálba tesszük. A húsos masszát a burgonyákon elosztjuk, és bekenjük a fele reszelt sajttal elkevert tejföllel. Rászórjuk a maradék reszelt sajtot, és 200 °C-on tizenöt-húsz perc alatt szép pirosra megsütjük.

Tálalása: Adagonként tányérokra szedjük és kovászos, vagy csemegeuborkával kínáljuk.

Sült bőrös sertéscomb

Hozzávalók: 1,5 kg bőrös sertéscomb, 1 kg kifliburgonya, 5 közepes fej vöröshagyma, 2 db chilipaprika vagy hegyes erős paprika, 3-4 evőkanál zsír, 1 doboz darabos ananász, 1,80 kg savanyú káposzta, 1 db babérlevél, 2 db szegfűszeg, teáskanál borókabogyó, 4 evőkanál méz, 1,2 dl sör, só. bors.

Elkészítése: A megmosott húst leszárítjuk, majd a bőrét kockásra vagy rombuszalakúra bevagdossuk, sóval, borssal bedörzsöljük. Egyenletes bekenjük a sörrel elkevert mézzel. Kizsírozott tepsiben, kevés vizet aláöntve, előmelegített sütőben, letakarva, 175 °C-on sütjük ötven percig. A zsíron megpirítjuk a felkockázott burgonyát és a vékonyán felszeletelt hagymát. Hozzáadjuk az ananászt a levével együtt, belekeverjük a kimosott savanyú káposztát, babérlevéllel, borókabogyóval, szegfűszeggel, sóval és az erős paprikával fűszerezzük. A húst kivesszük a tepsiből, beleöntjük az ananászos, hagymás, káposztás burgonyát, ráfektetjük a húst és visszatolva, ugyanazon a hőmérsékleten sütjük tovább ötven percig. Tizenöt-húszpercenként a mézes sörrel megkenjük. A sütőt 225 °C-ra állítjuk, és a combot húsz-huszonöt perc alatt készre sütjük.

Tálalása: Kicsit pihentetjük, hűtjük, majd felszeletelve az ananászos-káposztás burgonyával tálaljuk. Frissen aprított zöldpetrezselyemmel díszíthetjük.

2008. július 28., hétfő

Csirkemell henger

Hozzávalók: 4 db filézett csirkemell, 2 db banán, 2 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, olaj, igény szerint só, bors.

Elkészítése: A filézett csirkemelleket óvatosan szétvágjuk, szétlapítjuk úgy, hogy ne szakadjon szét. Mindkét oldalát megsózzuk. Egy-egy fél banánt ráfektetünk és feltekerjük, begöngyöljük. Hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük, és lisztbe, felvert tojásba, majd zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban aranysárgára kisütjük.

Tálalása: Párolt zöldségekkel vagy vajas burgonyapürével kínáljuk.

2008. július 18., péntek

Tonhalas masnitészta

Hozzávalók: 40 dkg masnitészta - farfalle -, 1 fej vöröshagyma, 1db paradicsom, 2 dkg vaj vagy margarin, 1 evőkanál liszt, 2 dl húsleves, 2 dl tejszín, 1 db nagyobb vagy 2 db kisebb doboz tonhal natúr lében, 1 db citrom, igény szerint só, bors.

Elkészítése: A finomra vágott vöröshagymát üvegesre pároljuk. Megszórjuk egy evőkanál liszttel, kevergetve fehéredésig pirítjuk, felengedjük a húslevessel és tejszínnel. Felforraljuk, sóval, borssal, citromlével ízesítjük. Belekeverjük a kicsit széttördelt halat, és együtt átmelegítjük. Belekeverjük az enyhén sós vízben, megfőzött tésztát.

Tálalása: A lehúzott héjú, kimagozott paradicsomot apró kockákra vágjuk, és tálaláskor megszórjuk vele a halas tésztát. Bazsalikomlevéllel díszíthetjük.

Megjegyzés: A hal sok telítetlen zsírsavat és jódot tartalmaz, ezért minél gyakrabban fogyasszunk halat. Karbantartja a szívet és a pajzsmirigyet. Nemcsak sülve, főzve készíthetjük, hanem különböző képen kikeverve finom szendvicskrémet készíthetünk belőle.

Libacomb pékné módra

Hozzávalók: 4 db szép nagy libacomb, 4-5 gerezd fokhagyma, 4 db kisebb fej vöröshagyma, majoránna, 2 dl húsleves, zöldpetrezselyem, 1 kg burgonya.

Elkészítése: A libacombokba, a csontoknál egy-egy fél gerezd fokhagymát dugunk. Bedörzsöljük sóval, borssal, megszórjuk majoránnával, és bőrös oldalukkal lefelé tűzálló tálba fektetjük. Aláöntünk két deci húslevest, köré tesszük a maradék fokhagymát, és lefedve előmelegített sütőben, nem túl erős lángon hatvan-nyolcvan perc alatt majdnem puhára pároljuk. Nagyobb tepsibe fektetjük a combokat, bőrükkel felfelé, ha vastag rajta a zsírréteg, sűrűn vagdossuk be a bőrt. Mellé tesszük a meghámozott, kockákra vágott burgonyát és a cikkekre vágott hagymát, kicsit megsózzuk, apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk, pecsenyelével meglocsoljuk, és fedetlenül, sütés közben a hagymás burgonyát megforgatva, harminc-negyven perc alatt ropogósra megsütjük.

Tálalása: Párolt vöröskáposztát vagy savanyú káposztát kínáljunk hozzá.

Makrélás szendvicskrém

Hozzávalók: 20 dkg makrélafilé, 1 dl tejföl, 10 dkg natúr krémsajt, 1 dl tejszín, ízlés szerint kapor, só, bors és citrom.

Elkészítése: A halról lehúzzuk a bőrét, és a krémsajttal, tejföllel és tejszínnel pépesítjük. Apróra vágott kaporral, sóval, borssal, citromlével ízesítjük.

Tálalása: Francia kenyérre kenve apró falatkákat készítünk belőle, melyeket ízlés szerint díszíthetünk.

Tejszínes szűzérmék

Hozzávalók: 2 db egész szűzpecsenye, 60 dkg apró burgonya, 4-5 szál sárgarépa, zöldpetrezselyem, 5-6 dkg vaj, 3 dkg liszt, 2-3 dl tyúkhúsleves, 3 dl tejszín, 5 dkg mandulapehely, 1 evőkanál vaj, só, bors.

Elkészítése: A meghámozott apró burgonyákat és a felkockázott sárgarépát sós, forrásban lévő vízben megfőzzük. Főzhetjük só helyett ételízesítővel vagy húsleveskockával is, jobb íze lesz. Leszűrjük, lecsepegtetjük. Három deka felhevített vajon fehéredésig pirítjuk a lisztet, felöntjük a levessel és a tejszínnel, besűrűsítjük, és beleszórjuk az apróra vágott zöldpetrezselymet. A felszeletelt szűzpecsenyét forró vajon, erős lángon pírosra sütjük, s közben sóval, borssal megszórjuk. A visszamaradt zsiradékon átsütjük a főtt burgonyát és a répát.

Tálalása: Tálaláskor a tányérra locsolunk egy kevés mártást, rátesszük a hússzeleteket, mellé tesszük a vajban átsütött burgonyát és répát. A maradék mártást külön kínáljuk hozzá.

Pulykabatyu baconmártásban

Hozzávalók: 8 szelet pulykamell, 1 csokor zsálya, 20 dkg bacon szalonna, 20 dkg koktélparadicsom, 6 evőkanál olívaolaj, balzsamecet, 1 dl húsleves, 1,5 dl száraz fehérbor, 2-3 evőkanál méz, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál vaj, 1 zacskó gnocchi - krumplinudli -, só, bors.

Elkészítése: A hússzeleteket gyengén kiklopfoljuk, sóval, borssal megszórjuk, és egy zsályalevelet teszünk az egyik felére. Ráhajtjuk a húst, és a tetejére is teszünk egy zsályalevelet, amit kicsit rányomkodunk. A szalonnát felkockázzuk. és egy evőkanál olajon ropogósra sütjük, hozzáadjuk a maradék zsályát, és a félbevágott koktélparadicsomokat. Pár perc alatt átpirítjuk, majd szűrőkanállal kivesszük. A visszamaradt zsiradékhoz öntjük a maradék olajat, felforrósítjuk. és a pulykabatyuk mindkét oldalát három-három perc alatt megsütjük, majd kivesszük azokat. A visszamaradt pecsenyelevet felöntjük a levessel, két-három evőkanál balzsamecettel és a borral, s együtt felforraljuk, Hozzáadjuk a mézet, és állandó kevergetés mellett tovább forralva egy-két percig főzzük, majd étkezési keményítővel besűrűsítjük. Beletesszük a húst és a szalonnás paradicsomot, amennyiben szükséges ízesítjük sóval, borssal.

Tálalása: Egybeforralva a felhevített vajon aranybarnára sütött gnocchival tálaljuk.

2008. július 17., csütörtök

Kacsamell konyakos mártással

Hozzávalók: 2 db kacsamell, 4 dl szárnyas húsleves, só, bors, majoránna, olaj, 3-4 evőkanál konyak, 1 dl tejszín, ételsűrűsítő.

Elkészítése: A kacsamell húsos részét sóval, borssal, majoránnával bedörzsöljük, és kicsit állni hagyjuk, hogy a fűszerek átjárják. Felhevített olajon, bőrös felével lefelé tíz-tizenöt percig erőteljesen sütjük, majd megfordítjuk. Sóval, borssal megszórjuk, és alacsony hőfokon húsz-huszonöt perc alatt készre sütjük. Közben többször megforgatjuk. Ha megsült, alufóliába csomagoljuk. A zsírt kiöntjük a serpenyőből, és beleöntjük a konyakot, a tejszínt és a levest, majd összeforraljuk, az ételsűrűsítővel besűrűsítjük, miközben sóval, borssal ízesítjük.

Tálalása: Tálaláskor a felszeletelt kacsamelleket meglocsoljuk a mártással, röstit és vajas, párolt kelbimbót vagy más zöldséget kínáljunk hozzá.

Megjegyzés: Esetleg röstit és ecetes szilvát is kínálhatunk hozzá.

Havas hegycsúcs

Hozzávalók: 50 dkg darált háztartási keksz, 16 dkg porcukorkb. 3 evőkanál keserű kakaó, 20dkg olvasztott margarinkb., 2 dl tej, 3 tojásfehérje, 5 dkg porcukor, 15-20 dkg kókuszreszelék.

Elkészítés: A kekszet, porcukrot, kakaót összrkeverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott margarint és annyi tejet, hogy formázható legyen. Gőz fölött felverjük a tojásfehérjét porcukorral, majd hozzáadunk annyi kókuszreszeléket, hogy összeálljon (15-20dkg).A citromfacsaró hátulját kibéleljük folpackkal vagy nejlonzacskóval, ebbe teszünk egy teáskanálnyi kókuszmasszát, majd telerakjuk kekszmasszával. A kiskanállal jól belenyomjuk az egészet a formába, amiből a zacskó, ill. folpack kihúzásával könnyen kivehetjük.

2008. július 14., hétfő

Tonhalas palacsinta

Hozzávalók: 8 db kisütött vékony palacsinta, 1 doboz natúr tonhal, 2 db főtt tojás, 2 db ecetes csemegeuborka, 2 db kisebb főtt burgonya, 1 db kis tubus majonéz, 1 csokor snidling, 1-2 db savanykás alma,

Elkészítése: Összeforgatjuk a lereszelt almát, a lereszelt burgonyát, az apróra felkockázott kemény tojást, a lecsepegtetett, apró darabokra szedett tonhalat, az apróra vágott snidlinget és az uborkát. Hozzáadjuk a majonézt, és ha szükséges sóval, borssal ízesítjük.

Tálalása: Ezzel a keverékkel megtöltött palacsintákat feltekerjük, és félbevágva, szépen tálra rendezve tálaljuk.

Pontyszelet tormaszósszal

Hozzávalók: 1,5 kg pontyfilé, 1 db citrom, 6 dkg vaj, 2 fej vöröshagyma, 1 dl húsleves, 3 dl tejszín, só, bors, 3-4 evőkanál reszelt torma, 2 evőkanál ételsűrűsítő, 1-2 db paradicsom, kapor vagy petrezselyem.

A túrógaluskához: 50 dkg túró, 10 dkg liszt, 3 db tojás, só.

Elkészítése: Citromlével és egy fej félbevágott vöröshagymával ízesített forró vízben két-három percig főzzük a felszeletelt halat. Kiemeljük, és a bőrét lehúzzuk. Kevés felhevített vajon megsütjük a hal mindkét oldalát, sóval, borssal beszórjuk, és melegen tartjuk. A maradék vajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát. Felöntjük a levessel és a tejszínnel, összeforraljuk, sóval, borssal majd reszelt tormával ízesítjük. Felforraljuk, és az ételsűrűsítővel besűrűsítjük. A lehúzott héjú paradicsomot kimagozzuk, és a húsát apró kockákra vágjuk. Beleszórjuk a mártásba, és apróra vágott kaprot vagy petrezselymet szórunk hozzá.

Túrógaluska elkészítése: A túrót összegyúrjuk a tojásokkal, sóval, majd a liszttel. Két evőkanál segítségével galuskákat formálunk, és enyhén sós vízben kifőzzük. Tálalásig a vízben hagyhatjuk. Pici szódabikarbónát tehetünk bele.

Tálalása: A halszeleteket tányérra szedjük, mártással leöntjük, és citromszelettel, valamint kaporral vagy petrezselyemmel díszítjük. Túrógaluskával vagy krokettel kínáljuk.

Majonézes csirkekocsonya

Hozzávalók: 2 db kicsontozott csirkemell, 2 db kukoricakonzerv, 1 nagy fej lilahagyma, 1 dl majonéz, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 2 csokor zöldpetrezselyem, 2 evőkanál zselatin, ízlés szerint só, bors.

Elkészítése: A megfőtt és kicsontozott csirkemellet felaprítjuk, hozzákeverjük a kukoricát és a finomra vágott hagymát és a zöldpetrezselymet. A majonézhez hozzákeverjük a tejfölt, ízesítjük, a zselatint a tejszínnel simára keverjük, átszűrjük a majonézes tejfölbe és az egészet a kukoricás csirkével alaposan összeforgatjuk. Hideg vízzel kiöblített formába - őzgerinc, vagy kuglóf legyen -, öntjük.

Tálalása: Tálaljuk salátalevéllel bélelt tálcára. A tetejét díszíthetjük felszeletelt főtt tojással, darált piros lazaccal, vagy a fantáziánk szerint.

2008. július 12., szombat

Lazac ropogós kéreggel

Hozzávalók: 60 dkg - 4 szelet - lazacfilé, 3 szelet toastkenyér, 1 csokor kapor, 4 dkg mustár, 2 evőkanál méz, 2 db tojásfehérje, 3 dkg vaj, 2 dkg liszt, 1 kg brokkoli, 3 dl húsleves, 1 dl tej, 2 dl tejszín, 20 dkg rizs, késhegynyi kurkuma, 2-3 evőkanál reszelt torma, só, bors.

Elkészítése: Az apróra darabolt kenyeret a botmixerrel finomra őröljük, beledolgozzuk apróra vágott kapor felét, a mustárt és a mézet. Sóval, borssal ízesítjük, és belekeverjük a felvert tojásfehérjét. Rásimítjuk a sóval, borssal megszórt lazac szeletekre. A szeleteket vajjal vagy margarinnal kikent tűzálló tálba tesszük. Előmelegített sütőben 200 °C-on tíz-tizenöt perc alatt megsütjük. Felhevített vajban fehéredésig pirítjuk a lisztet, apránként felöntjük a levessel. Felforraljuk és beleöntjük a tejet és a tejszínt. Közepes hőfokon pár percig főzzük, majd belekeverjük a reszelt tormát, habverővel vagy botmixerrel felhabosítjuk, és rászórjuk a maradék kaprot. A rizst megpároljuk, és kurkumával sárgára színezzük. A brokkolit rózsáira szedjük, és sós, szódabikarbónás vízben tíz-tizenöt perc alatt megfőzzük.

Tálalása: Tálaláskor a tányérra kanalazunk egy kevés mártást, ráfektetjük a halat, mellé tesszük kúpalakban a sárga rizst és a szép zöld színű brokkolit, amit a mártással meglocsolunk.

Egészben sült süllő

Hozzávalók: 2 db süllő - 1-1,5 kg -, olaj, 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, petrezselyem, 2 db citrom, 2 evőkanál liszt, só, 2-3 dl tartármártás.

Elkészítése: A halak pikkelyét lekaparjuk, törzsét a gerinc közelében nyolc-tízmilliméterenként beirdaljuk, kívül-belül sóval alaposan bedörzsöljük. Két végét megfogjuk, a háta felé hajlítva kifli alakúra alakítjuk és a nyakán s farkán átszúrt, kihegyezett hurkapálca segítségével rögzítjük. Mindkét oldalát belisztezzük, majd forró olajban először az egyik, majd a másik oldalát szép ropogós pirosra sütjük. Az összevágott petrezselymet a vajban kissé megpirítjuk, és benne a megfőtt, kockára vagy hasábra vágott burgonyát átforgatjuk.

Tálalása: Tálaláskor a körettel tálra rendezzük, szájába díszítésként citromot teszünk, és tartármártással kínáljunk.

2008. június 29., vasárnap

Almás kacsa

Hozzávalók: 1 db konyhakész pecsenyekacsa, 3 db alma, 2 db közepes fej vöröshagyma, 1-2 dl húsleves, 3 dl főzőtejszín, ételsűrűsítő vagy liszt, 1 db kisebb fej vöröskáposzta, 2 dl vörösbor, 15 dkg áfonyabefőtt vagy lekvár, 3 evőkanál ecet, 3-4 evőkanál olaj, só, cukor, majoránna.

Elkészítése: A megtisztított, megmosott, leszárított kacsát tetszés szerint földaraboljuk, a bőrét bevagdossuk, hogy a zsír kisülhessen. Sóval, borssal, majoránnával bedörzsöljük, és kicsit állni hagyjuk, hogy a fűszereket beszívja. Olajjal kikent tűzálló tálba rendezzük, egy deci húslevest aláöntünk, és fóliával letakarva egy óra hosszat sütjük. Levesszük a fóliát, ha sok a zsír, abból kiszedünk, majd a kacsát saját zsírjával meglocsoljuk. Köré rakjuk a cikkekre vágott almát és a vöröshagymát. Pici húslevest aláöntve nem túl erős lángon kb. egy óra alatt szép piros, ropogósra megsütjük, miközben a pecsenyelével folyamatosa locsolgatjuk. A vöröskáposztát felszeleteljük, és felhevített olajon kevergetve megpirítjuk, majd megöntözzük az ecettel és ráöntjük a vörösbort. Amikor megpuhult, megsózzuk, cukrozzuk és belekeverjük az áfonyabefőttet vagy a lekvárt.

Tálalása: A megsült kacsát tálra szedjük, gusztusosan mellé rendezzük az almát és a hagymát. Ha sok a zsír a visszamaradt pecsenyeleven, leszedünk belőle. A maradékot kevés ételsűrűsítővel vagy liszttel elkevert tejszínnel bekeverjük, majd beforraljuk. A mártást külön csészében kínáljuk.

Köretnek: Héjában sült burgonyát adjunk hozzá.

2008. június 28., szombat

Citromos csirkemell

Hozzávalók: 2 db szép nagy csirkemell-filé, 2-3 db citrom, 2 evőkanál citromzselé, igény szerint só, bors, olaj vagy vaj a sütéshez.

Elkészítése: A csirkemellet hosszában elvágjuk, hogy négy nagy szép szelet húst kapjunk. Meglocsoljuk citromlével, sóval, borssal beszórjuk és forró vajon vagy olívaolajon mindkét oldalán, szép pirosra megsütjük. A megsült szeleteket citromzselével bekenjük, majd kivesszük, és melegen tartjuk. A visszamaradt zsiradékon megsütjük a citromkarikákat.

Tálalása: A felszeletelt csirkemellet rizibizire fektetjük, és a sült citromkarikákkal tálaljuk.

Provance-i csirkeérmék

Hozzávalók: 2 db csirkemell-fiié négy szeletre vágva, 4 szelet bacon szalonna, 2 db közepes fej vöröshagyma, 50 dkg paradicsom, 5 evőkanál olaj, 3 dl tejszín, 1 evőkanál étkezési keményítő vagy liszt, 1 teáskanál Provance-i fűszerkeverék, só, bors, 10 dkg gouda sajt, friss zöldpetrezselyem, snidling, kakukkfű.

Elkészítése: A négy szeletbe vágott húst sóval, borssal megszórjuk, és egy-egy szelet bacon szalonnába tekerjük. Felhevített olajon körbesütjük a szalonnába tekert csirkemelleket. Kivesszük, és a visszamaradt zsiradékon megsütjük a felkarikázott vöröshagymát, majd azt is kivesszük, és a zsiradékon megsütjük a keresztben elvágott paradicsomokat is. Tűzálló tálba rendezzük a megsült paradicsomokat, ráfektetjük a szalonnás húst, és megszórjuk a hagymakarikákkal. Elkeverjük a tejszínben az étel keményítőt vagy lisztet, hozzáadjuk a Provance-i fűszerkeveréket, sóval, borssal ízesítjük, és a húsra öntjük. Megszórjuk durvára reszelt sajttal, és előmelegített sütőben, 175 °C-on huszonöt-harminc perc alatt szép pirosra sütjük.

Tálalása: Zöldfűszerekkel megszórva petrezselymes burgonyával vagy petrezselymes párolt rizzsel tálaljuk.

2008. június 27., péntek

Gombával töltött camembert

Hozzávalók: 4 db kerek camembert sajt, 10 dkg gomba, 10 dkg füstölt, főtt sonka, 1 db tojás, 1 db kisebb fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 1,5 dl tej, 0,5 dl sör, zsemlemorzsa, 2 dl tejszín, reszelt szerecsendió, só, fehér bors, petrezselyem, snidling, olaj.

Elkészítése: Az apróra vágott sonkát, gombát és a lereszelt hagymát kevés olajon megpirítjuk. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük A sajtokat keresztben félbevágjuk, és kanállal kivájjuk a belsejét. Megtöltjük a gombás keverékkel, és visszatesszük a sajt tetejét. Összekeverjük a felvert tojást a liszttel, hozzáadjuk a tejet és a sört, és habverővel alaposan kikeverjük. A megtöltött sajtokat először a tésztába, majd a zsemlemorzsába mártjuk. A műveletet megismételjük, és a kétszer panírozott sajtokat forró olajban kisütjük. A kikapart sajtot tejszínnel elkeverjük, hozzáadjuk az apróra vágott snidlinget és petrezselymet, megsózzuk, és kavargatva pár percig főzzük.

Tálalása: A töltött camembert-t burgonyapürével és a sajtos mártással kínáljuk.

Sült gyümölcsök

Hozzávalók: 80 dkg idénygyümölcs vagy alaposan lecsepegtetett befőtt, 4 db tojás, 25 dkg liszt, 3 dl édeskés fehérbor, só, olaj, fahéjas porcukor, fogvájó.

Elkészítése: A különböző gyümölcsöt szükség szerint meghámozzuk, kimagozzuk, kicsumázzuk, és diónyi darabokra vágjuk. A tojások sárgáját elkeverjük a borral, apránként a liszthez adjuk, simára eldolgozzuk, majd óvatosan beleforgatjuk a kevés sóval kikevert, kemény habbá felvert tojás fehérjét. A gyümölcsöket villára szúrva megmártjuk a palacsintatésztában, kicsit lecsepegtetjük és bő, forró olajban szép pirosra megsütjük. Papírtörlőn leitatjuk az olajat, és egyenként fogvájót szúrunk bele.

Tálalása: Szépen tálra rendezzük, és fahéjas porcukorral megszórva vaníliaöntettel, vagy savanykás, híg lekvárral kínáljuk.

Megjegyzés: Készíthetjük virsli darabkákból, ropogós puhára párolt zöldségekből, sajtból, maradék csirke vagy pulykamellből, filézett haldarabkákból is. Akkor valamilyen hozzáillő sós mártást kínáljunk hozzá.

Rántott mozzarella

Rántott mozzarella

Hozzávalók: 40 dkg mozzarella, 2 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, 1 db közepes fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 db nagyobb paradicsom, 4 db zsemle, olívaolaj, bazsalikom, só, bors, olaj.

Elkészítése: A lehúzott héjú, kimagozott paradicsom húsát felkockázzuk, és hozzákeverjük az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, bazsalikomot. Sóval, borssal ízesítjük, olívaolajjal meglocsoljuk. A mozzarellát szeletekre, majd hasábokra vágjuk, és lisztbe, majd felvert, megsózott tojásba, újra lisztbe, tojásba végül a zsemlemorzsába forgatjuk. A panírt kissé rányomkodjuk, és forró olajban szép aranyos barnára megsütjük.

Tálalása: A zsemlét félbevágjuk, és megpirítjuk. A tetején elosztjuk a
paradicsomos keveréket, és a kisütött sajtok mellé kínáljuk.

2008. június 26., csütörtök

Zöldséges rizottó

Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg rizs, 4 dl húsleves, 4 evőkanál olívaolaj, 2 dl száraz fehérbor, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg spenót, 10 dkg vaj, 10 dkg reszelt sajt, ízlés szerint oregánó, bazsalikom, 2 db nagyobb paradicsom, 1 db piros paprika, só, bors.

Elkészítése: A felhevített olajon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát és a fokhagymát. Hozzáadjuk a beáztatott, lecsepegtetett rizst, és üvegesre pirítjuk. Felöntjük három deci levessel, két deci borral, és lassú tűzön, fedő alatt puhára pároljuk. A maradék levest felforraljuk, és beletesszük a zöldborsót, valamint a spenótot. Puhára főzzük és szűrőkanálba téve, átpasszírozzuk. Belekeverünk öt deka vajat, öt deka reszelt sajtot, ízesítjük bazsalikommal, oregánóval, majd a rizs felével összekeverjük. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, kimagozzuk, és apró kockákra vágjuk. A kicsumázott, apróra kockázott paprikával együtt a maradék vajon roppanósra dinszteljük, belekeverjük a maradék rizsbe, és hozzáadjuk a maradék sajtot.

Tálalása: Felváltva a zöld rizzsel rétegezve tálaljuk, Külön adhatunk hozzá még reszelt sajtot és apróra vágott friss bazsalikomot és oregánót.

2008. június 25., szerda

Marhasült szőlőmártásban

Hozzávalók: 1-1,2 kg marhahús, 5-8 dkg szárított vargánya, 1 fej közepes vöröshagyma, 30 dkg apró csiperkegomba, 2 dl húsleves, kakukkfű, 10 dkg vaj, 3 dl fehérbor, 25-25 dkg fehér és kék magnélküli szőlő, 1-2 evőkanál ételsűrűsítő, igény szerint kakukkfű, só és bors.

Elkészítése: A húst bedörzsöljük sóval, borssal és a felhevített vajon kérgesedésig körbesütjük. Mellétesszük a felkockázott hagymát, a félbevágott csiperkét, és a másfél deci vízbe beáztatott, leszűrt, fölvagdosott vargányát, s ízesítjük az őrölt kakukkfűvel. Pár percig így együtt sütjük, felöntjük a két deci húslevessel, és előmelegített sütőben 200 °C-on ötven-hatvan percig sütjük, időnként a borral locsolgatva, majd meleg helyre félretesszük. A szőlőszemeket kevés vajon átpirítjuk, ráöntjük a vargánya áztatóvizét, a pecsenyelevet, összeforraljuk, és hozzáadjuk az ételsűrűsítőt. Pár percig főzzük, s ezt is sóval, borssal ízesítjük.

Tálalása: A húst felszeleteljük, leöntjük a szőlős-borosmártással, párolt rizzsel vagy krokettel, s a gombás-hagymás szafttal körítve tálaljuk.

Csirkesült uborkaszósszal

Hozzávalók: 1 db filézett csirkemell, 8 db alsó comb, 1 kg kígyóuborka, 1 fej vöröshagyma, só, bors, méz, olaj, kapor, pirospaprika, vaj, leveskocka, ételsűrűsítő, 2 dl tejföl.

Elkészítése: A húst sóval, borssal vagy csirkefűszerrel megszórjuk, és kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. Előmelegített sütőben harminc percig sütjük, majd pirospaprikával elkevert mézzel bekenve, további tíz-tizenöt percig sütjük. Az apróra vágott hagymát vajon üvegesre pároljuk, rátesszük a felszeletelt uborkát és megpároljuk. Sóval, borssal fűszerezzük, ráöntünk két deci vizet, belemorzsoljuk a leveskockát és felforraljuk. A tejfölben elkeverünk egy kanál ételsűrűsítőt, és csomómentesen az uborkához keverjük. Beleszórjuk a fölaprított kaprot, és ízlés szerint, sóval, borssal, pici cukorral, citromlével fűszerezzük.

Tálalása: Adagonként a tálra terített uborkás mártásra fektetjük a sült csirkét és főtt tésztával - penne, orsó -, kínáljunk hozzá.

2008. június 24., kedd

Gombás rizs

Hozzávalók: 20 dkg rizs, 40 dkg gomba, zöldpetrezselyem, kapor, tárkony, 1 db citrom, 5 dkg vaj, 2 db tojássárgája, 40 dkg kifejtett zöldborsó, 3 dl húsleves, 2 evőkanál liszt, só, bors.

Elkészítése: A rizst kevés forró zsiradékon üvegesre pirítjuk, rászórjuk a felszeletelt gombát, megdinszteljük, felöntjük annyi forró vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje, felforraljuk, levesszük a tűzről, és konyharuhával letakarva félretesszük. A zöldborsót a csomóba kötött zöldfűszerekkel egy evőkanál vajon, sóval, pici cukorral ízesítve megpároljuk. Pár kanál húslevesben simára keverjük a lisztet és a tojássárgáját. A többi levest felforraljuk, és forró vízfürdőbe állítva, habverővel, állandó kevergetés mellett, beledolgozzuk a tojásos, lisztes keveréket. Addig verjük, amíg besűrűsödik. Levesszük a tűzről, és apránként beledolgozunk tíz deka olvasztott vajat. Sóval, borssal, citromlével ízesítjük, majd belekeverjük a megpárolt zöldborsót. A citromot apró szeletkékre vágva, a mártásos borsóhoz keverhetjük.

Tálalása: A gombás rizst a tányéron adagonként elterítjük és rámerjük a mártásos zöldborsót.

2008. június 23., hétfő

Palacsintában sült őszibarack

Hozzávalók: 3 db tojás, 0,5 liter tej, só, cukor, porcukor, liszt, olaj, fahéjas cukor, citrom, 1 kg őszibarack.

Elkészítése: Habosra kikeverjük a tojásokat, két evőkanál cukorral. Belekeverjük a tejet, pici sót és annyi liszttel simára keverjük, hogy sűrű, palacsinta tésztát kapjunk. A barackokat kimagozzuk, lehúzzuk a héját, s citrommal meglocsoljuk. Először porcukorba mártjuk, majd a palacsinta tésztába. Kicsit lecsepegtetjük, majd bő, forró olajban kisütjük.

Tálalása: Fahéjas porcukorral megszórva kínáljuk. Savanykás, híg lekvárt is kínálhatunk mellé.

Őszibarack leves kókuszos galuskával

Hozzávalók: 1 kg őszibarack, 5 dkg kókuszreszelék, 2,5 dl tej, 10 dkg búzadara, 1 dl habtejszín, 2,5 dkg + 2-3 evőkanál cukor, pici só, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 db tojássárgája, 5-6 evőkanál citromlé, 5 dl fehér szőlőlé.

Elkészítése: A kókuszreszeléket szárazon aranysárgára pirítjuk. Összeöntjük a tejet, a tejszínnel, ízesítjük két és fél deka cukorral, vaníliás cukorral, pici sóval, és felforraljuk. Beleszórjuk a búzadarát, kevergetve felforraljuk, és takarékon két-három percig főzzük, majd belekeverjük a tojássárgáját. Két, hidegvízbe mártott kiskanállal galuskákat szaggatunk belőle, és a megpirított kókuszreszelékbe forgatjuk. Egy barack kivételével a barackokat leforrázzuk, lehúzzuk a héját és feldaraboljuk. Ráöntünk öt deci vizet, két-három evőkanál citromlevet és két-három evőkanál cukrot. Felforraljuk, pár percig főzzük, majd kihűtjük, és botmixerrel pépesítjük. Belekeverjük a szőlőlevet és a maradék citromlevet. A félretett baracknak is lehúzzuk a héját, apróra felkockázzuk, és a levesbe szórjuk. Ha szükséges, még keverjünk hozzá cukrot. Hűtőszekrényben legalább egy óra hosszat hűtsük.

Tálalása: Tálaláskor a tányérokba teszünk három-három darab galuskát, rámerjük a levest és megszórjuk a maradék kókuszreszelékkel.

Pikáns pulykamell

Hozzávalók: 1,5 kg pulykamell, 2 fej vöröshagyma, 2 dl húsleves, 10 dkg kolozsvári szalonna, 2 evőkanál mustár, 4 dkg méz, fél vagy egy teáskanál curry, só, bors, majoránna, olaj vagy vaj, 60 dkg magnélküli szőlő, 2 dl szőlőlé, 2 dl tejszín, étkezési keményítő vagy liszt.

Elkészítése: A pulykamellet sóval, borssal, majoránnával bedörzsöljük, és egy nagy serpenyőben, forró olajban körbesütjük, mellétesszük a cikkekre vágott vöröshagymát, és rövid ideig együtt pároljuk. Tűzálló tálba fektetjük a húst, a hagymát mellé szedjük, és előmelegített sütőben 200 °C-on húsz percig sütjük. Kevés levest öntünk alá, és további harminc percig sütjük. Időnként a levessel meglocsoljuk, illetve ha az elfogy, pótoljuk. Összekeverjük az apróra vágott szalonnát a mustárral, a mézzel és a curryvel majd rákenjük a húsra. Visszatoljuk a sütőbe, és húsz perc alatt készre sütjük. Forró vajon megsütjük a magnélküli szőlőszemeket, ráöntjük a szőlőlevet, és besűrűsítjük a tejszínben elkevert étkezési keményítővel vagy liszttel. Sóval, borssal, esetleg cukorral ízesítjük.

Tálalása: A felszeletelt húst vajas burgonyapürével és a tejszínes szőlővel tálaljuk.

Zöldséges rizses hús

Hozzávalók: 40 dkg kicsontozott csirkemell, 20 dkg rizs, 40 dkg vegyes leveszöldség, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, vaj vagy olívaolaj, 2 db húsleveskocka, ízlés szerint só, fehér bors, sáfrány vagy kurkuma, zöldpetrezselyem.

Elkészítése: A húst kisebb kockákra vágjuk, és forró vajon vagy olajon pár perc alatt szép pirosra sütjük. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk az apróra vágott vöröshagymát, majd a fokhagymát és beleszórjuk a földarabolt zöldséget. Kicsit átdinszteljük, felöntjük hét deci vízzel, belemorzsoljuk a leveskockát, pár percig főzzük, majd beleszórjuk a riszt és a sáfrányt vagy kurkumát. Mielőtt teljesen megpuhul a rizs, belekeverjük a húskockákat, és további pár perc alatt készre főzzük.

Tálalása: Zöldpetrezselyemmel meghintve tálaljuk. Kínálhatunk még mellé reszelt sajtot is.

Megjegyzés: A sáfrány az ókori Egyiptomban a jómód jelképe volt. Fűszerként illetve gyógyszerként - magas vérnyomás ellen -, használták. Színe vörösbarnás, aromás, enyhén kesernyés, fűszeres ízű. Ez a legdrágább ételízesítő a világon, de igen kis mennyiség is elegendő a húsleves vagy a rizs aranysárgára színezéséhez. Fényérzékeny, aromája könnyen elillan, ezért jól záródó fűszertartóban, fénytől, melegtől védve tároljuk.

2008. június 22., vasárnap

Lecsó télire

Hozzávalók: 1 kg zsír, 2 kg hagyma, 3 kg paradicsom, 5 kg paprika, 1 kávéskanál szalicil.

Elkészítés: A zsíron megdinszteljük a hagymát, majd belerakjuk a paradicsomot és a paprikát. Só nélkül készre főzzük, majd beletesszük a szalicilt és üvegekbe töltjük. Száraz dunsztba tesszük, kihűlésig.

Rizsfelfújt

Hozzávalók: 1,3 liter tej, 30 dkg rizs, 2 dl tejszín, 15 dkg cukor, 4 zacskó vaníliás cukor, 6 db tojás, 1 db citrom, 5 dkg vaj, zsemlemorzsa.

Elkészítése: A felforralt tejhez adjuk a vaníliás cukrokat, pici sóval ízesítjük és beleöntjük a megmosott, beáztatott, lecsepegtetett rizst. Lassú tűzön, gyakori kevergetés mellett puhára főzzük. Beleöntjük a tejszínt, és tálra borítva kihűtjük. A tojásfehérjéket tíz deka cukorral kemény habbá verjük, óvatosan belekeverjük a tojássárgákat és a citrom lereszelt héját. Összeforgatjuk a rizzsel, vajjal kikent, zsemlemorzsával meghintett tűzálló tálba öntjük. Előmelegített sütőben, nem túl erős lángon szép pirosra sütjük.

Tálalása: Porcukorral meghintve, bármilyen gyümölcsből készült mártással meglocsolva kínáljuk.

Savanyú rizsleves

Hozzávalók: 10 dkg rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 db leveskocka, 10 dkg gomba, olaj, vaj, só, bors, szerecsendió, zöldpetrezselyem, 3 dl tejszín, 1 db citrom.

Elkészítése: A rizst, állandó kevergetés mellett, kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott, vagy lereszelt vöröshagymát és fokhagymát. Pár percig együtt pirítjuk, majd felöntjük vízzel. Beledobjuk a leveskockákat és felforraljuk. Mérsékelt tűzön, lefedve, addig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Leturmixoljuk, belekeverjük a tejszínt, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítjük. A gombát vékony szeletekre vágjuk, és kevés vajon ropogós pirosra megsütjük.

Tálalása: Tálaláskor citromlével savanyítjuk, a tetejét megszórjuk pirított gombával és apróra vágott zöldpetrezselyemmel.

2008. június 10., kedd

Epres sajtos torta

Hozzávalók: 20 dkg liszt, 15 dkg vaj, 7 dkg porcukor, 1 db tojás sárgája, 1 csomag vaníliás cukor, 1 kiskanál reszelt citromhéj.
A töltelékhez:
10 dkg eperdzsem, 40 dkg tejszínes krémsajt, 15 dkg porcukor, 6 evőkanál liszt, 5 db tojás, 3 csomag vaníliás cukor, 20 dkg eper.

Elkészítése: A liszttel elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a cukrot, tojássárgáját, a vaníliás cukrot és a reszelt citromhéjat. Alaposan összegyúrjuk, és a hűtőben pihentetjük harminc percet. A tészta felével kibélelünk egy kivajazott, kilisztezett csatos tortaforma alját, megszurkáljuk villával, majd félkészre megsütjük. A krémsajtot kikeverjük cukorral, vaníliás cukrokkal, liszttel, és egyenként belekeverjük a tojásokat. A kihűlt tortalapot megkenjük az eperdzsemmel. A tortaforma oldalát is kikenjük vajjal, beszórjuk liszttel, és az aljához illesztjük. Kibéleljük a maradék tésztával, beletöltjük a sajtos krémet, és egy óra alatt megsütjük.

Tálalása: Ha kihűlt, a tetejét megrakjuk apróra darabolt eperrel. Porcukorral megszórva kínáljuk.

2008. június 8., vasárnap

Gombával töltött camembert

Hozzávalók: 4 db kerek camembert sajt, 10 dkg gomba, 10 dkg füstölt, főtt sonka, 1 db tojás, 1 db kisebb fej vöröshagyma, 10 dkg liszt, 1,5 dl tej, 0,5 dl sör, zsemlemorzsa, 2 dl tejszín, reszelt szerecsendió, só, fehér bors, petrezselyem, snidling, olaj.

Elkészítése: Az apróra vágott sonkát, gombát és a lereszelt hagymát kevés olajon megpirítjuk. Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük A sajtokat keresztben félbevágjuk, és kanállal kivájjuk a belsejét. Megtöltjük a gombás keverékkel, és visszatesszük a sajt tetejét. Összekeverjük a felvert tojást a liszttel, hozzáadjuk a tejet és a sört, és habverővel alaposan kikeverjük. A megtöltött sajtokat először a tésztába, majd a zsemlemorzsába mártjuk. A műveletet megismételjük, és a kétszer panírozott sajtokat forró olajban kisütjük. A kikapart sajtot tejszínnel elkeverjük, hozzáadjuk az apróra vágott snidlinget és petrezselymet, megsózzuk, és kavargatva pár percig főzzük.

Tálalása: A töltött camembert-t burgonyapürével és a sajtos mártással kínáljuk.

2008. május 31., szombat

Gombás csirke

Hozzávalók: 4 db csirkecomb, olaj a sütéshez, 50 dkg gomba, 1 db citrom, 2 gerezd fokhagyma, 1 kiskanál pirospaprika, igény szerint rozmaring, só, bors, 3 dl tejszín.

Elkészítése: A citrom levét kinyomjuk, és hozzákeverjük az összezúzott fokhagymát, egy kiskanálnyi pirospaprikát, rozmaringot, sóval, borssal ízesítjük. Beleforgatjuk a fogójuknál kettévágott combokat, és húsz-harminc percig pácoljuk. Felforrósított olajon megsütjük a csirke mindkét oldalát, majd szűrőlapáttal kiemeljük. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk a felszeletelt gombát, visszatesszük a combokat, hozzáöntjük a tejszínt, beforraljuk, és tíz-tizenöt perc alatt puhára pároljuk.

Tálalása: Tálaláskor apró vajas galuskát, friss salátát kínáljunk hozzá.

2008. május 30., péntek

Zöldfűszeres csirkerolád

Hozzávalók: 4 db vékony szelet csirkemell, 20 dkg krémsajt, 2 dl húsleves, friss kakukkfű, zsálya, rozmaring, 8 szelet bacon szalonna, igény szerint őrölt bors, só, a sütéshez olaj vagy olvasztott vaj.

A körethez: 2 fej vöröshagyma, 2 db kisebb cukkíni, 1-1 db színes kaliforniai paprika, 4 db paradicsom, 60 dkg apróbb burgonya.

Elkészítése: Összekeverjük a krémsajtot a felaprított kakukkfűvel, zsályával, rozmaringgal és igény szerinti sóval. A borssal beszórt kiklopfolt hússzeleteket megkenjük a sajtkrémmel, majd feltekerjük. Ráteszünk egy-egy zsályát és rozmaringot, majd lazán körbetekerjük bacon szalonnával. Olajjal vagy vajjal kikent tűzálló tálba fektetjük, körbe rakjuk tetszés szerinti cikkekre vágott vöröshagymával, feldarabolt cukkínivel, paprikával, negyedekre vágott paradicsommal, apró burgonyával. A zöldségeket sóval, borssal megszórjuk, egy-két evőkanál olajjal vagy vajjal meglocsoljuk, és előmelegített sütőben erősebb lángon sütjük harminc percig, majd húslevest aláöntve, locsolgatva, további húsz perc alatt készre pároljuk.

Tálalása: Egy-egy roládot a vele sült körettel körberakva tálaljuk. Esetleg egy-egy rozmaringággal díszítjük.

2008. május 29., csütörtök

Citromos csirkebecsinált

Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, 4-5 dl húsleves - lehet kockából is -, 1 db citrom, olaj, só, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl, liszt, zöldpetrezselyem.

Elkészítése: Felforralunk két deci húslevest egy evőkanál olajjal, és beletesszük a csirkedarabokat. Sóval, borssal ízesítjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfőtte, pótoljuk. Amikor már félig megpuhult, beletesszük a gondosan meghámozott, felszeletelt citromot. Amikor a hús megpuhult, ráöntjük a maradék levest. Összekeverjük a tejszínt és a tejfölt, csomómentesen elkeverünk benne két evőkanál lisztet, majd a csirkelevét besűrűsítjük vele.

Tálalása: Apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórva, kifőtt tésztával kínáljuk.

2008. május 28., szerda

Mandulabundás-gombás csirke

Hozzávalók: 2 db csirkemell-filé, 10 dkg mandulapehely, 2 db tojásfehérje, liszt, olaj vagy vaj, 2-3 dkg szárított vargánya, 50 dkg aprófejű csiperke, 2 dl tejföl, 1-2 evőkanál liszt, petrezselyem, só, bors.

Elkészítése: A vargányát két deci hideg vízben áztatjuk harminc percig. A csirkemelleket felszeleteljük, megsózzuk és először lisztbe, majd felvert tojásfehérjébe, végül a mandulapehelybe forgatjuk. Vajjal vagy olajjal kikent serpenyőben mindkét oldalát megpirítjuk, majd tűzálló tálba fektetjük. Kevés olajat vagy olvasztott vajat öntünk hozzá, és 150 °C-on tizenöt-húsz percig sütjük. A vajas vagy olajos serpenyőben, amiben a húst sütöttük megpirítjuk a félbevágott gombát, rászórunk egy-két evőkanál lisztet, kicsit átpirítjuk. Felöntjük a vargánya áztató vízével, csomómentesre elkeverjük, beletesszük a feldarabolt vargányát, pár percig főzzük. Sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük, és belekeverjük a tejfölt.

Tálalása: A megsült mandulás csirkét tálra tesszük, párolt rizst adunk hozzá, és rámerjük a gombás mártást.

2008. május 26., hétfő

Túrós metélt

Hozzávalók: 15 dkg tehéntúró, 15 dkg liszt, 6 db tojás, 3 dl tejföl, 10 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 db citrom, zsemlemorzsa, vaníliás cukor, 10 dkg vaj.

Elkészítése: Az áttört tehéntúrót összekeverjük a liszttel, hozzáadunk két tojást, pici sót, és annyi tejfölt, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk, és a kerek lapot öt-hatcentis kockákra vágjuk, majd azokat vékony csíkokra metéljük. Enyhén sós, forró vízben kifőzzük. A maradék tojások fehérjéből, a cukorral kemény habot verünk, és óvatosan belekeverjük a tojások sárgáját is. A beáztatott, lecsepegtetett mazsolát, reszelt citromhéjjal, vanília cukorral ízesítjük, és végül belekeverjük a maradék tejfölt. A kifőtt tésztát a vaníliacukros tejfölös mazsolával óvatosan összekeverjük, átmelegítjük, és vajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt, tűzálló tálba terítjük. Rámorzsoljuk a maradék vajat, egyenletesen ráöntjük a felvert tojások habját és előmelegített sütőben, nem túl erős lángon szép pirosra megsütjük.

Tálalása: Kockákra vágva vaníliás porcukorral megszórva tálaljuk.

Körtés csirkemell

Hozzávalók: 4 db nagy szelet csirkemell, 5 db nagyobb körte, citromlé, 4 db csirkemáj, 0,5 dl száraz fehérbor, 10 dkg vaj, igény szerint kakukkfű, só, bors, olaj.

Elkészítése: Egy darab apróra felkockázott, citromlével meglocsolt körtét, és a szintén apróra felkockázott májat öt deka vajon átsütjük. Sóval, borssal megszórjuk, kakukkfűvel fűszerezzük. A vékonyra felvágott, kiveregetett melleken elosztjuk, majd feltekerjük. Hústűvel vagy fogvájóval megtűzzük, és kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. Köré rakjuk a négyfelé vágott körtéket. Körbe öntjük a borral, rámorzsoljuk a maradék vajat, és fóliával lefedve húsz-huszonöt percig sütjük, majd a fóliát levéve tíz perc alatt szép pirosra megsütjük.

Tálalása: Adagonként friss vegyes tavasz salátával vagy mazsolás párolt rizzsel kínáljuk.

Olaszos sült burgonya

Hozzávalók: 4 db nagyobb burgonya, 40 dkg mozzarella, 2 db paradicsom, 10-12 szem paprikával töltött olajbogyó, bazsalikom, só.

Elkészítése: A burgonyákat megmossuk, és héjastul alufóliába csomagolva megsütjük. Ha kihűlt, hosszában kettévágjuk és megpakoljuk sajt, illetve paradicsomszeletekkel. A sütőbe visszatéve addig sütjük, amíg a sajt ráolvad.

Tálalása: Szeletelt olajbogyóval és bazsalikom levéllel díszítve tálaljuk.

2008. május 24., szombat

Töltött karalábé

Hozzávalók: 4 db zsenge karalábé, 20 dkg darált sertés- vagy borjúhús, 2 dl tejföl, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, 2 evőkanál rizs, vaj vagy margarin, zöldpetrezselyem, 1 evőkanál liszt, só, fehér bors.

Elkészítése: A megtisztított karalábékat kivájjuk, a leveleit felcsíkozzuk. Összedolgozzuk a darált húst, a karalábéforgácsokat, a megpárolt rizst, az apróra vágott zöldpetrezselymet, sóval, borssal ízesítjük és megtöltjük vele a kivájt karalábékat. Kivajazott, tűzálló tálba ültetjük. Felmelegített vajra vagy margarinra szórjuk a lisztet, kissé megpirítjuk, ráöntjük a meleg tejet, csomómentesre kikeverjük, majd összeforraljuk, hozzáadjuk a tejfölt, és ízlés szerint ízesítjük. Beletesszük a csíkokra vágott karalábéleveleket, ráöntjük a karalábékra, s meghintjük a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, közepes lángon huszonöt-harminc percig sütjük.

Tálalása: Tálaláskor friss, apróra vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk.

2008. május 23., péntek

Apróhús tésztával és omlettel

Hozzávalók: 40 dkg sertés comb, 20 dkg száraztészta, 4 db tojás, 2-3 evőkanál fehérbor vagy tejszín, snidling, 2 db kisebb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 db különböző színű paprika, zsír vagy olaj, só, reszelt szerecsendió, őrölt gyömbér.

Elkészítése: Az apró csíkokra metélt húst forró zsíron vagy olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a kockákra vágott vöröshagymát, a felcsíkozott paprikákat, és az apróra vágott fokhagymát.. Sóval, reszelt szerecsendióval és gyömbérrel ízesítve rövid ideig pirítjuk. A felvert tojásokból, borral vagy tejszínnel, sóval, snidlinggel és kevés zúzott fokhagymával ízesítve, négy darab omlettet sütünk.

Tálalása: A kifőtt tésztát hozzákeverjük a zöldséges húshoz, átmelegítjük és a cikkekre vágott omlettel tálaljuk.

2008. május 22., csütörtök

Szilvás gombóc

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20-25 dkg liszt, 1 db tojás, 15 dkg zsír vagy vaj, só, 10-12 szem szilva, őrölt fahéj, kockacukor, zsemlemorzsa.

Elkészítése: A héjában főtt burgonyának lehúzzuk a héját, burgonyanyomón áttörjük, hozzáadunk öt deka zsírt vagy vajat, pici sót, és annyi lisztet, hogy alaposan összegyúrva a tészta, se túl kemény, se túl lágy ne legyen. Lisztezett deszkán kb. három milliméter vastagra kinyújtjuk. Négyzet alakú kockákra vágjuk, mindegyik közepébe egy fél szilvát teszünk, a szilvát megszórjuk kevés őrölt fahéjjal és beleteszünk egy kockacukrot. A tészta négy sarkát összefogjuk, gombócot formázunk belőle, és forrásban lévő, sós vízben addig főzzük, míg azok a tetejére fel nem jönnek. A maradék zsíron vagy vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát, és a kifőtt gombócokat átforgatjuk benne.

Tálalása: Porcukorral megszórva, adagonként - négy darab - kínáljuk. Megjegyzés: Zsemlemorzsa helyett darált, cukros mákkal is készíthetjük.

2008. május 21., szerda

Zöldfűszeres fasirt

Hozzávalók: 80 dkg darált hús, 25 dkg gomba, zsemlemorzsa, 20 dkg natúr krémsajt, 1 nagyobb csokor zöldpetrezselyem, 2-4 gerezd fokhagyma, 1 db tojás, néhány friss bazsalikom levél, fris aprított rozmaring, friss vagy szárított majoránna, só, bors és olaj a sütéshez.

Elkészítése: Összekeverjük a darált húst az apróra vágott vagy lereszelt gombával, a krémsajttal, a tojással, az összezúzott fokhagymával, az apróra vágott zöldfűszerekkel és egy-két órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. Sóval, borssal fűszerezzük és annyi zsemlemorzsát adunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk. Nedves kézzel apró pogácsákat formázunk és felhevített olajon, közepes hőfokon, szép pirosra megsütjük.

Megjegyzés: Készíthetjük vegyes - sertés-, marhahús keverékéből – darált húsból, de pulyka húsból is.

2008. május 19., hétfő

Paníros nyárs

Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé, 40 dkg kisebb fejű gomba, 1 kg újkrumpli, 1 csomó zöldpetrezselyem, 2 db tojás, 1 dl tej, liszt, zsemlemorzsa, reszelt sajt, só, olaj.

Elkészítése: A csirkemellet nagyobb kockákra vágjuk, kissé besózzuk és a megtisztított gombával, először lisztbe, majd a tejjel összekevert, sóval ízesített felvert tojásba, végül reszelt sajttal elkevert zsemlemorzsába forgatjuk, és forró olajban kisütjük.

Tálalása: Felváltva fanyársra vagy hurkapálcára húzzuk, és petrezselymes újburgonyával, citromszeletekkel és majonézzel tálaljuk. Friss salátát kínáljunk hozzá.

2008. május 13., kedd

Zöldséges csirkeragu

Hozzávalók: 60-80 dkg csirkemelleié, 1 kis fej karfiol, 1 kis fej brokkoli, 2 db sárgarépa, 1 db friss karalábé, 20 dkg zöldborsó, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 3 dl húsleves, 1-2 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 3 dl tejszín, 1 csokor zöldpetrezselyem, só, bors, majoránna.

Elkészítése: Az apró csíkokra vágott húst sóval, borssal, kevés majoránnával megszórjuk, és felhevített vajon vagy olajon megsütjük. Másfél deci forró húslevesben ropogós puhára megfőzzük - vigyázzunk, hogy ne essen szét - a rózsáira szedett karfiolt, a kisebb hasábokra vágott sárgarépát. A másik másfél deci húslevesben megfőzzük az apró kockákra vágott karalábét és a rózsáira szedett brokkolit. A zöldborsót egy kiskanálnyi vajon megpároljuk kevés sóval és cukorral. A maradék, felforrósított vajon megpirítjuk a lisztet, és tejszínnel felengedjük. Sóval, borssal ízesítjük, beletesszük a húst és a zöldségeket, óvatosan összeforgatjuk és együtt átmelegítjük. Megszórjuk reszelt füstölt sajttal, és apróra vágott zöldpetrezselyemmel.

Tálalása: Kifőtt tésztát kínáljunk hozzá.

Megjegyzés: A brokkoli főzőlevébe kevés szódabikarbónát tegyünk, hogy a szép zöld színe megmaradjon! A vaj helyett használhatunk jobb minőségű étolajat.

Marcipános barackszelet

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg cukor, 35 dkg vaj vagy margarin, 5 db tojás, 20 dkg marcipánmassza, 15 db sárgabarack, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 zacskó sütőpor, néhány csepp mandula aroma, pár kanál sárgabaracklekvár.

Elkészítése: A marcipánt folpackba csomagolva tíz percre mélyhűtőbe tesszük, majd almareszelőn lereszeljük. A vajat a cukorral, a vaníliás cukorral, és az aromával krémesre kikeverjük. Belekeverjük a lereszelt marcipánt, és egyenként a tojásokat. Beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, majd alaposan összedolgozzuk. Margarinnal kikent tepsibe simítjuk, és a tetejét szépen kirakjuk a kimagozott, fél barackokkal. A barack belseje legyen felül. A kissé meglangyosított baracklekvárral megkenjük, és előmelegített sütőbe tolva, 180 °C-on kb. harminc perc alatt megsütjük.

Tálalása: Még melegen megszórjuk porcukorral, és tejszínhabbal kínáljuk.

Gyümölcskompót habsipkával

Hozzávalók: 1 kg gyümölcs - meggy, szilva, barack stb. -, 15-20 dkg cukor, fahéj, szegfűszeg, 1 zacskó vaníliaízű öntetpor, 5 dl tej, 2-4 db tojás fehérje, 1 db citrom, 5 dkg mandulapehely.

Elkészítése: A gyümölcsöt szükség szerint félbevágjuk, kimagozzuk, és kevés vizet hozzáöntve, hat-nyolc deka cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel ízesítve felforraljuk, és pár percig főzzük. Az öntetport kevés hideg vízzel csomómentesen elkeverjük, és a kompóthoz öntjük. Kevergetve, egy percig főzzük, majd kompótos tálkákba töltjük. A tojásfehérjét pici sóval és citromlével kemény habbá verjük, apránként hozzáadjuk a maradék cukrot. A cukor, ha feloldódott, a hab fényessé válik. A habot a kompóttetejére halmozzuk, megszórjuk mandulapehellyel, és előmelegített sütőben, 225 °C-on öt-tíz perc alatt megsütjük.

Tálalása: A tálkákat babapiskótával kínáljuk.