2010. november 24., szerda

Krumpli ganca

Hozzávalók: 2 kg krumpli, liszt, 2 fej vöröshagyma, 30 dkg darált tepertő, zsír, só, túró, tejföl.

Meghámozzuk a krumplit, karikára összevágjuk, csak annyi sós vízbe, hogy ép csak ellepje, feltesszük főzni, Közben apróra vágjuk a vöröshagymát és megpirítjuk. Mikor megpirult hozzáadjuk a tepertőt. Ha megfőtt a krumpli, abba a lébe összetörjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Állandó kavarással annyit teszünk hozzá, amennyit a lé felvesz. Jól kidolgozzuk. Utána fakanálról a hagymás tepertős zsírba mártogatva kiszaggatjuk. Túróval, tejföllel tálaljuk.

Sajttal és gombával töltött karaj

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csontos karaj, 20 dkg laskagomba, 20 dkg kéksajt, 2 gerezd fokhagyma, só, olaj.

A gomba szárát levágjuk, majd viszonylag nagy kockákra aprítjuk. Serpenyőben kevés olajat hevítünk, lepirítjuk a gombát, sózzuk, és amikor a pirítás végén járunk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. Ha elkészült, félretesszük hűlni, közben lereszeljük a sajtot, aztán a kihűlt gombához keverjük. A karajt már eleve szeletelve kérjük a hentestől, úgy, hogy egy 15 dekás szelethez egy bordacsont tartozzon, majd felszúrjuk, körbesózzuk, és betöltjük az üregbe a sajtos-gombás tölteléket. Serpenyőben mindkét oldalát elősütjük, majd 180 °C-os sütőben 10 percig sütjük. Petrezselymes burgonyapürét kínálunk mellé.

2010. november 11., csütörtök

Vecsési sertésszelet

Hozzávalók: 8 szelet szép, kicsontozott sertéskaraj, 10 dkg kenyér szalonna, 50 dkg vecsési szálas savanyú káposzta, 8 db szintén vecsési savanyú káposzta levél, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, liszt, liszt, tojás, zsemlemorzsa a panírozáshoz, olaj a sütéshez.

A karajszeleteket emberesen kiklopfolom, széleit 4-5 helyen kicsit bevagdalom, hideg, folyó víz alatt átmosom. sózom, törött borssal meghintem, állni hagyom. A savanyú káposztát (a szálasat és a leveleset is) egyszer átmosom, a fokhagymát a köménymaggal mozsárban összezúzom, a hagymát lereszelem, a szalonnát apróra kockázom. A szálas káposztát elkeverem a fokhagymás köménnyel, a reszelt vöröshagymával, valamint a kis kockákra vágott szalonnával. A félretett hússzeletek mindkét oldalát megforgatom egy kevés lisztben. Kiterítek egy savanyú káposzta levelet, ráteszek egy hússzeletet, megtöltöm az ízesített szálas káposztával, felgöngyölöm. Hústűvel vagy cérnával rögzítem, hogy ne essen szét. Lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába panírozom, forró olajban, lassú tűzön, fedő alatt, gyakran forgatva kisütöm.

2010. június 18., péntek

Cseh túrós

Hozzávalók a töltelékhez: 75 dkg túró, 15 dkg margarin, 15 dkg cukor, 3 evôkanál liszt, 5 tojássárgája, 1 csomag vaníliás cukor.

Hozzávalók a mázhoz: 5 tojásfehérje, 20 dkg cukor. A tésztához: 20 dkg liszt, 20 dkg cukor, 20 dkg darált dió, 1 egész tojás, 1/2 csomag sütôpor, 15 dkg margarin.

A tészta alapanyagait jól összedolgozzuk, közepes tepsibe nyomkodjuk, és előmelegített sütőben 5-10 percig sütjük. A tölteléket is elkészítjük, jól kikavarjuk és egyenletesen az elősütött tészta tetejére simítjuk. Visszatesszük a sütőbe és közben az 5 tojásfehérjéből 20 dkg cukorral kemény habot verünk. A tészta tetejére kenjük és megszárítjuk.