2008. március 22., szombat

Húsvéti foszlóskalács

Hozzávalók: 3,5 dl tej, 1 kk cukor, 3 dkg élesztő, 50 dkg simaliszt, 10 dkg vaj vagy margarin, 5 dkg cukor és egy csipet só, 3 tojás sárgája, 5 dkg mazsola (de lehet mazsolátlan is).

Elkészítés: 1 dl langyos tejbe beletesszük a kávéskanálnyi cukrot és az élesztőt, majd meleg helyen megfuttatjuk. Ha kész, a liszt közepére öntjük és galuska keménységure gyúrjuk (ez eddig a kovász). Ez után addig pihentetjük, amíg kétszeresére nem dagad. Ha megdagadt, akkor a három tojás sárgáját kikeverjük az 5 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a 2,5 dl (szintén langyos) tejet, a 8 dkg megolvasztott vajat és a csipetnyi sót. Ezt összedolgozzuk a pihentetett kovásszal, és hólyagosra keverjük tésztát. A tészta tetejét szórjuk meg liszttel, majd újból hagyjuk kelni. Ha ismét a kétszeresére nott, borítsuk ki a deszkára és dolgozzuk bele a mazsolát (amelyet elozoleg langyos vízben áztattunk). Először formáljunk belőle három cipót, majd hosszúkás hengereket, ez után jöhet a fonás. Tegyük vajjal kikent formába, és ismét takarjuk le, hogy felvehesse a forma alakját, és annak tetejéig dagadhasson. Ekkor kenjük meg tojássárgájával. Előmelegített sütőben, 200 fokon, 40 perc alatt pirosra sül. A formában hagyjuk kihűlni.

Nincsenek megjegyzések: