2009. június 22., hétfő

Sonkás kocka besamellel átsütve

Hozzávalók: 1 dl tej, 5 dkg liszt, 1/4 fej hagyma finomra vágva, 5 dkg vaj, 25 dkg kockatészta, 3 tojás, 15 dkg sonka, 2 evőkanál sajt, 4 evőkanál tejföl, 1 evőkanál zsemlemorzsa a formához, só, bors, őrölt szerecsendió.

A tésztát nem túl puhára főzzük. Közben a sonkát kis kockákra vágjuk, a sajtot lereszeljük. A hagymát kissé megfuttatjuk a vajon, megszórjuk a liszttel, kicsit pirítjuk, aztán állandóan, habverővel kevergetve beleöntjük a hideg tejet, megforraljuk és lehúzzuk a tűzről. A tojások sárgáját a tejföllel a besamellmártásba keverjük, a sajtot a sonkával együtt szintén beledolgozzuk, sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük, majd a tésztát is beleforgatjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, óvatosan ezt is beleforgatjuk a masszába. Az egészet egy kivajazott, zsemlemorzsával megszórt, tűzálló tálba simítjuk. Készre sütjük kb. 30 perc alatt.

Nincsenek megjegyzések: